Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

A Fehértó környékének tanyavilágában a kútból tálban behozott vízben kezet mosott minden családtag. A vizet utána a háztetőre zúdították, hogy a gonoszokat elriassza, akik éppen ilyenkor a házbeliek megrontására törekszenek. Régebben, elvétve még századunk elején is sok háznál puskalövés előzte meg a vacsorát,

35 amelyet az udvarban a gonoszok elriasztására a gazda végzett. Balástyán háromszor lőttek egymásután. A hagyományőrző gazdasszony ilyenkor mindent odakészít, mert azt a vacsorát végig felállás nélkül kell elkölteni. Ha az asszony fölkel, a tápaiak szerint nem fog majd a csirke kikelni. Ha pedig emberféle kel föl, akkor sok lesz a kakas. Aki közben fölkel, idős szatymaziak szerint az új esztendőben a másvilágra távozik az élők sorából, családja köréből. A karácsonyesti halottkultusz nyoma csillan föl egyébként abban a tápai hiedelemben is, hogy karácsony böjtjén, főleg éjszakáján nem jó beszólni valakiért az ablakon, mert akkor az új esztendőben a halál valakit kiszólít a családból. Ferencszálláson egy tányérral több kerül az asztalra, mint ahányan vannak. Minden ételből raknak rá az éhöző hozzátartozók, vagyis a család halott tagjai számára.

36 Szép tiszta abroszon ott van egy nagy szál égő gyertya (Tápé), amely addig ég, amíg az éjféli miséről haza nem érnek. Ekkor kiviszik az istállóba és megsimogatják vele a jószágot. Van ott az asztalon még lucabúza, vizeskancsó, benne piros almával. Egyes tápai családokban búzaszemeket is tesznek az abrosz négy sarkára. Imádkoznak, majd mézbe, ennek híján olykor cukorba mártott fokhagymát, dióbelet nyelnek. A gyulafalviak az almát is mézbe mártják. Egyesek ezt azzal magyarázzák, hogy majd így nem lesznek gilvásak. Eredetibb magyarázat szerint azért kell mézbemártott fokhagymát enni, hogy a földön pihenő ember álmában nyáron majd ne másszék a kígyó a szájába, szatymaziak szerint ne marja meg, vagyis a kígyó képében rejtőző gonoszlélek meg ne kísértse. Egyébként mindenből a családapa vesz először. A megtört dió beléből Szatymazon először a gazda eszik, de azonnal megkínálja vele a többieket is. Ez kölcsönösen történik. Némelyik családban egy szép piros almát annyi felé vág, ahányan az asztalnál ülnek. Ezt eszik meg legelőször. A következő fogás a leves (bab, köleskása, szilva, aszaltmeggy, cibere), mákostészta, amelyet Apácán mézzel locsolnak, esetleg guba, Dombiratoson gömölyés tészta is, majd bagolytüdő néven emlegetett aszalt alma, dió. A tápaiak, tanyaiak úgy tartják, ha vacsora közben valami kiesett a kézből, kanálból, nem szabad utána nyúlni, fölvenni: ez a halottaké. Kálmány szőregi följegyzése szerint dióbelet legelőször a beteg gyermeknek adnak. A haját megfüstölik, és egészséges gyerek udvarába dobják, át, hogy beteg gyermekük meggyógyuljon.

37 Vacsora után a szatymaziak egyszerre állanak föl az asztal mellől. A hulladékot, amelynek karácsonyi morzsa az összefoglaló neve, a szegedi tájon elteszik, és orvosságnak használják. Erről még szó lesz. Algyőn az elfogyasztott gyümölcs (szilva, meggy) magját olykor a gyümölcsfákra dobálják. A leleiek valamikor eltettek a karácsonyi kenyérből egy darabot, és azzal etették meg, akit a veszett kutya megmart. A szatymazi családban a morzsát, hulladékot két karácsony között az asztal alá, Jézus jászlába öntik. Újév napján aztán a gazda ebből a kosárból, szakajtóból ad enni minden jószágának, öregek jámbor hiedelme szerint az ünnepek alatt a Kis Jézus is megpihen benne. 35 A városi tanács már a múlt század elején (1819) hiába tilalmazza: „bent a városban puskát ki lőnni, ki vévén a veszedett állatokra, még Karátsony s új esztendő napján sem szabad, 1 arany büntetés alatt." Tűzi Rendszabások 10. 88 Horváth Anna szakdolgozatából (1971). 37 Boldogasszony 28. 229