Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)
A lucaszék hiedelemvilága a kincskereséssel is összefolyik. Az alsótanyai Kancsalszékön mesélik, hogy valamikor élt egy szegény legény, aki lucaszék készítésére szánta el magát. Karácsony estére meg is volt vele, majd öccsével kiment az egyik útkeresztezéshez. A széket a közepére állították, és akkora kört vontak köréje, hogy egy üres kocsi meg tudjon fordulni. Aztán szó nélkül a székre ültek, és várták, lestek, hol lángol majd föl a kincs. Éjfél előtt egy négylovas hintó vágtatott feléjük. A lovak tüzet fújtak az orrukon. Amikor azonban a kör széléhez értek, megtorpantak. A hintóból emberek szálltak ki, és mindent ígértek a két testvérnek, ha kijönnek a körből. Ezek azonban rájuk sem hederítettek. Erre ijesztgették őket, majd kötelet dobáltak feléjük, ez azonban nem akadt rájuk. Éjfélkor aztán az emberek fölültek a kocsira, s ahonnan jöttek, elvágtattak. A két testvér belebetegedett az izgalmakba, hozzá még kincset sem találtak. A következő évi időjárás kifürkészésére irányul a lucakalandáriom. A Luca napja és karácsony között eltelő 12 nap időjárása a néphagyomány szerint a következő év 12 hónapjának időjárására utal, éspedig a délelőtti a hónap első, míg a délutáni a második felére. Ezt sokan föl is szokták jegyezni. A család jólétének, ellátottságának érdekeit szolgálja a lucapogácsa, amelyet vagy már Luca estéjén kisütnek, vagy a napján, ebéd idején kerül az asztalra. A lucapogácsa jó sok zsírral készül. Sütés előtt kis tollakat szúrnak bele különkülön minden családtag számára. Akié sütés közben elég, hamarosan meghal. Ércpénzt is szoktak belesütni. A pénzt aztán vagy az eleséggel keverve a jószágnak, főleg disznónak adják, vagypedig a legközelebbi vásár alkalmával a jószág vételárába fizetik bele, hogy szerencséjük legyen hozzá. Az is szokás, hogy a pogácsába rejtett pénzt koldusnak adják oda. Akadnak olyanok is, akik a templomi Szent Antal-perselybe vetik, szintén, hogy a jószágokhoz szerencséjük legyen. Legújabban azonban azé lesz, főleg gyereké, aki éppen megtalálja. Kálmánynak Magyarkanizsáról származó adata szerint, ahol nem sütnek lucapogácsát, ott a Luca bosszút áll : a gazdasszonynak kiveszi az eszét és kócot rak a helyére . A lucapogácsa morzsájából a tápaiak a tehén elé, a ló abrakjába is szoktak szórni. A nap tápai étrendjéhez régebben hozzátartozott a lucakása: tejben keményre főzött köleskása is, amelynek tetejére mézet és vajat csorgattak. Máshol köleskása leves főtt, utána pedig kukoricaganca, este olajoskáposzta. A nap hagyománykincsébe kisebb mértékben egyházias mozzanatok is belejátszanak. Nyilvánvaló, hogy az Egyház nem véletlenül helyezte szűz vértanújának, Luciának ünnepét erre a napra, hiszen a név a lux „fényesség" származéka. Érthető ebből az is, hogy Szent Lucához a szegedi tájon is szemfájósok szoktak könyörögni. A tápaiak úgy tartják, hogy akinek a bőre kiütéses, vagy pattanásos, mossa meg az ablakra rakodó párával ezen a napon. Biztosan elmúlik. A nép szorongó tiszteletében annyira megy, hogy lánygyermekeinek alig, Tápén pedig egyáltalán nem választja a Luca keresztnevet. Féltek, hogy az ilyen nevű újszülött hamarosan meghal: a Luca elviszi. A naptól a várandósok is tartogatnak. Akik mégis ezen a napon születtek, letagadják. A lucabúza sarjaztatása is ősi primitív természetvarázsló, vegetációs kultuszból szublimálódik szinte liturgikus hagyománnyá. A lucabúza nem más, mint Luca napján csíráztatott és vízzel, Algyőn szentelt vízzel öntött búza. Akadnak olyan idősebb asszonyok, akik a szájukba vett vízzel táplálják. A gazdasszony lapos tányérban meleg helyen búzaszemeket kezd csíráztatni, amelyek karácsonyra kizöldülnek. A tápai asszony közben ezt mondja: néköm kinyerem, jószágomnak legelője, ződ mezeje. Ha a szára hosszúra nő, jó szalmás termés lesz. Ilyenkor Tápén kék szalaggal kötik át. Ebből a jövő termésre következtetnek, de rontásról is foganatosnak tartják. így a beteg jószággal szokták etetni. Karácsonykor az asszonyok oltárt, templomi betlehemet is díszítenek vele. Egyesek odateszik a karácsonyfa alá, meg karácsony este vacsorakor az asztalra. Rabén ilyenkor még égő gyertyát is állítanak közéje. Az ünnepek után a jószágnak szaggatják oda. A szatymazi gazdák vízkereszt napján földjeiken, vetéseiken szórják szét. 9 5 Évkönyv 225
