Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

templom mellett. Az alsóvárosi cinterem csak a XVIII. század második felében (1776) tűnt el, amikor a mostani temetőt nyitották meg.

26 Egykorú szegedi végrendeletekben sokszor olvassuk, hogy odatemessék őket az alsóvárosi cinterembe. Ez abban az időben már nyilván tisztes hagyománynak számított. Más városrészekben ekkor már nem volt cinterem. 1740. Testemet... temessék Alsó Városi Czénteremben Anya Szent Egyháznak Szokása szerént. Börcsök Ferenc így végrendelkezett: Akarom, hogy az hólt testem az Tisztelendő Pater Franciskánusok Coemeteriumában az holl réghi szüleim feküsznek, el temessék, az meg holt testem az Templomban be vitessék és ottan két Szent Mise szolgáltassék. (1748) Módra Gáspárné, Várady Erzsébet végrendelete: Szederjes Mentémet és Szúnyog hálómat alamisnájul, egy nagy Ládámat pedig Misékre hagyom. T. P. Franciscanusoknak. Az testemet is közönségessen, keresztényi mód szerént ugyan T. P. Franciscanusok Templom Kerítésében temettessék (1766).

27 A mondai hagyomány szerint Dózsa Györgynek Temesvárról elhozott, gyolcsba burkolt fejét szintén az alsóvárosi cinteremben földelték el nagy tisztességgel. Erről máshol bővebben is szólunk. Régi szokás volt még a XVIII. század végén is, hogy egyes temetések alkalmával felnyittatnak a kiásott sírokban a koporsók és a rokonok atyafiaiknak holt testeit kívánják megnézni. Ezt azonban a tanács határozottan eltiltotta (1796).

28 Az elmúlt századokban temettek a templom kriptájába, földjébe is. Néhány sírkő, epitáfium még az alsóvárosi templomban, a szerb templom külső falán és másodlagos elhelyezésében a Dömötör-tornyon is látható. A legkorábbi, Mihály fia István (Stephanus Michaelis) sírköve (1561) az alsóvárosi templomból 1937-ben került elő. Addig írott lapjával lefelé fordítva padlóburkolatul szolgált. Ma már nem lehet eldönteni, vajon a templom földjébe hantolt sírt jelölt-e, amint ez középkori franciskánus templomoknál általános volt, és a hívek elmerengve, a halálra gondolva jártak rajta, vagy pedig a környező régi cinteremből hozták-e be kőpadló céljára. * Jókai Mór a nagyvíz (1879) alkalmával az alsóvárosi temetőről legendát hallott.

29 Már sajnos, nem tudjuk megállapítani, hogy mi belőle a néphagyomány és mi Jókai leleménye: „Körülbelül most száz éve, hogy Szeged város porig leégett. Akkor is büszke szép magyar város volt. A lakosság sírva üldögélt házainak füstölgő romjai fölött, s azon sóhajtozott, vajh lesz-e még valaha Szeged olyan szép és olyan nagy, mint amilyen egykor volt? Ekkor egy jóslat keletkezett, mely szájról szájra kelve elterjedt az egész nép közt, s mind a mai napig is fennmaradt: A kkor épüljél Szeged olyan naggyá és széppé, mint hajdan volt, mikor a halottak visszatérnek a városba. A nagy katasztrófa napján a dúló vízár felszaggatta az alsóváros temetőjében a sírhalmokat, s egyszer csak azt látta a töltésekre menekült népség, hogy a halottak jönnek vissza koporsóikban az elhagyott utcákra. Most aztán szentül hiszi a nép, hogy a régi jóslat teljesüléséhez közelít. Én is hiszem. Isten segítsen rá bennünket!" A sír a halott nyugvóheye. Emlegetnek olyan gazdag tanyai embereket, akiknek az volt az utolsó kívánságuk, hogy a temetőben ne temessék őket előkelő helyre, csak a szegények sorába, oda is a legegyszerűbb szertartással és búcsúztatással. Lehetséges, hogy ebben nemcsak az alázat szándéka nyilatkozott meg, hanem a szorongás és kibúvó keresése a gazdagsággal járó bűnök, gyarlóságok miatt. 26 Reizner IN, 411. 27 P. KaizerN., A Szeged-alsóvárosi templom temetője. Szegedi Haviboldogasszony, 1925.10. sz. 28 Tápay-Szabó G. 37. 29 Jókai M.; Magyarhon szépségei. Budapest 1956, 158. 206