Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Szólok végezetre nektek kik itten jelen vagytok, Gyászkoporsóm mellett álltok, köszönöm fáradságtok. Testem felvegyétek, Sírba kísérjétek, Értem esedezzetek. A fiatal halottak szimbolikus kiházasításával együttjáró lakodalmi mulatságról adatok és megfigyelési lehetőségek híján nem szólhatunk bővebben. Tor, etetés Temetés után a halottasháznál még a közelmúltban is elmaradhatatlan volt a tor.

20 Törökkanizsai, csókái népünk ajkán a szerb dátya neve is járja. A visszatérő gyásznépet az udvaron mosdóvíz, törülköző várta. Mindenki megmosta a kezét, Sövényházán az arcát is, még a kisgyerekek is, hogy sárgaságba ne essenek. A mosakodás kultikus célzata nyilvánvaló. Ezúttal Tömörkény magyarázata

21 nem helytálló: „Mielőtt evéshez fognának, mindenki megmossa a kezét egyazon tál vízben, megtörülközik egyazon törülközőben. Talán abból az időből való ez a szokás, mikor még maguk végezték a sírásást és az elföldelést, és a munkáskezek elkeverődtek a földalátevés tisztelete közben." Nyáron az udvaron, télen pedig bent a házban az énekesasszony irányításával megterítették az asztalt, amelyre Alsóvároson, meg a belőle sarjadt Alsótanyán rendesen kenyér, túró és bor került, tehát amihez nem kellett tüzet gyújtani. Sövényházán a szomszédban főzik meg a torban felszolgált ételeket. Tápén az első világháború előtt a torban vajon főzött paszulyleves, tejbeköles, túró, kenyér, bor volt a gyászolók előtt. Módosabb helyeken később már paprikás főtt, kalács sült. A torban egy teríték mindig illetetlenül maradt. Ez volt a halott része. Újkígyóson le szokták teríteni, később koldusnak adták. Földeákon a kertben ásták el. Ferenczi Imre hallotta, hogy Szajánban eltették és hideglelős beteggel etették meg.

22 Algyőn a halott tányérjára kenyeret és sót tesznek. Temesközben járta a torpohár is : az a pohár, amelybe a halotti torban az elhunyt számára a bort öntötték. Mint mondogatták: a torpohár a Szentlélök pohara. A torban való kínálást a szegedi tájon nem jó megköszönni. A torból senkit sem szabad kikísérni. A vendégség alatt az énekesasszony vezetésével eléneklik a kánai menyegző történetét. Jámbor felfogás szerint ugyanis a lélek ilyenkor a mennyei Vőlegénnyel egyesül. A századfordulón az alsóvárosi énekesasszony egy üveg bort és egy kosár fölszelt kenyeret is maga elé vett, és elénekelte fölöttük a Szent János áldásáról szóló éneket: Szent János áldása Szálljon ezön házra, A benne lakókat Fordítsa vígságra... Utána a borral és torkenyérrel sorra kínálta a torozókat, meg az ajtóra sereglett koldusokat. 20 Cserzy M., Temetkezési népszokások Szeged vidékén. Ért. 1911,252. Mindig csak akkor idézzük őket, ha előttünk ismeretlen jelenséget örökítettek meg: anyagunk itt is személyes átélésen és gyűjtésen épült föl. 21 Munkák és napok 443. 22 Ferenczi /., Népr. Dolg. 18. 203