Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

lovát az alsóvárosi barátoknak hagyományozza (1720), ami egyúttal egy sajátos magyar középkori temetkezési szokás barokk utóéletét is bizonyítja. A méhek a gyeviek, tápaiak szerint a halott után akarnak repülni, de a családból valaki eléjük áll, és azt mondja nekik, hogy ne sirassák gazdájuk halálát. Az énekösasszony a halott mellé égő szentelt gyertyát állít. Lehúzza az elhunyt szemehéját, Ha nem sikerül, rézpénzt rak a nyitva maradt szemre, mert ha „ránézne" valakire, az is követné a halálba. A testet kinyújtja, az állat felköti, a kezeket keresztbe rakja, azujjakra rátekeri az olvasót. Nyilván archaikus szegedi hagyományt mentett meg Verbicán Kálmány Lajos : a halott keresztszülő kezét összekulcsolják. Ha olvasni is tudott, akkor imádságos könyv kerül a keze közé. Az olvasót azonban, akár tudott írást, akár nem, ráfonják. Ha nem volt keresztszülő, akkor kezét két oldalt melléje fektetik, és imádságoskönyvét olvasójával együtt a bal hóna alá teszik. Közben mások megállítják az órát, a tükröket letakarják, a tüzet kioltják. Gondoskodnak szenteltvízről is, amellyel — leginkább rozmaringszál segítségével — minden látogató mögszentöli, azaz meghinti a halottat. Rendesen az énekösasszony, esetleg koldus, félkegyelmű dolga a halott fürösztése és megtörlése is. A tápaiak szerint az arc, a két kéz és két lábfej okvetlenül megmosandó. Amíg a föld hátán fölül van a halott, egészen a temetésig mindennap meg kell mosdatni. Algyőn a szappant és a törlőruhát beleteszik a koporsóba. Egy megerősítésre szoruló alsóvárosi közlés szerint a halottmosó szappant elviszik a templomba és ott valami zugba rejtik el. A fürösztővizet járatlan helyre, föltétlenül napnyugat felé kell kiönteni, elásni, mert aki belelép, sárgaságba esik. Mások szerint azt a vizet és fésűt, amellyel a halottat rendbe hozták, a ház tövébe kell elásni, mert aki belehág, meghal. Elmúlóban lévő balástyai hagyomány, hogy a halottfürösztő szappant elteszik, hogy alkalomadtán fekélyes sebeket mossanak vele. A férfihalottat valaki megborotválja. A borotvát utána nyomban el kell ásni. A lányhalott haját kieresztik, azaz fonatlan hagyják. A halott tápai asszonyt máig kóróra tekert hajjal temetik el. Öltöztetés, virrasztás Ezután következik a halottnak tisztes ünneplőbe öltöztetése. Asszony fejét Tápén először fehér, majd fölül fekete kendővel kötik be, olykor a megőrzött menyasszonyruháját adják rá. Mint mondogatják, ne maradjon hajadonfővel, ha odaát a fekete kendő leég a fejéről : nyilván akkor, amikor a tisztítótűztől szabadul. A lányhalottat, Sövényházán a fiatal menyecskét is szintén a maga kész vagy hirtelen varrt menyaszszonyruhájába öltöztetik. Tanyán is vagy fehér, vagy régebben világoskék ruhát szoktak ráadni. Hasonlóképpen menyasszonykoszorú kerül vénlányok fejére is. Befont hajukat előrevetették a mellükre. Tápén a legényt valamikor vőlegényingben, gatyában temették, vőlegényvirágos kalapját a ravatalon a vállára, leszögezés előtt pedig a hóna alá tették. A szegedi tájon általános, hogy a lány-, illetőleg legényhalott koporsajába rozmaringot is tesznek. Az a hiedelem, hogy befolyja a tetemet. Egyik XVIII. századi végrendelet tanúsága szerint Horváth Örzse azt kívánja (1740), hogy vörös szoknyában és vörös harisnyában temessék el. Tápén századunk közepén született meg és kezd erősödni az a szokás, hogy idősebb asszonyok fehér ruhában, fejükön fehér kendővel kívánják magukat eltemettetni. Űgy vélik, hogy a fekete gyász a tisztítóhelyen sokáig éget, míg a fehér ruhának az angyalok örülnek odaát. A halott hóna alá nádkeresztet raknak, lábára harisnyát, és szánalomból papucsot húznak, mert öregek hiedelme szerint a mennyországba ívelő híd tövisekkel van 191