Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)
Imádkozva möglátta Szűzanyánk Mária. Hun jártál të szent fiam Jézus! Mi lelf! Mi bajod! Mért vagy olyan szomorú! Ó Szűzanyám Mária, hogyne vőnek szomorú: bemöntem a szőllőbe, szent szömömet mögcsapta egy szőllővenyige. Szent szömömbü kicsordult három csöpp vérösség. így szólt nagyszomorúan. Óh, szentségös szent fiam, Jézus Tudok én rúla jó orvosságot, paradicsomkertbe három szép virágot: vérrül pirossat, termésrül termöttet, hályogrul fehéret. Teljes Szentháromság egy Isten ereje oszlasd az én szömömrül is a hályogot... 9 * Mindehhez megjegyezzük, hogy öregek a szőlővesszőnek tavaszi metszésekor kicsorduló levét borogatva szemfájásról foganatosnak tartják. Üvegben is el teszik. HIDEGLELÉS. Másként hidegrázás, malária. A folyószabályozás és az artézi víz ivása előtt népünket nagyon gyötörte. „Ma váltóláznak mondanák — írja 95 Bitó János — de hála Istennek, legalább csak hírből ismerik ma már ezt a csúf betegséget. Hideglelés volt az igazában, mert az volt a fő benne, hogy két, három, négy naponként, aszerint kinél hogy, rájött pontosan reggel kilenc órakor az emberre a rettenetes hideg, és úgy rázott egy kerek óráig, hogy csak a fogunk is csattogott belé. Irgalmatlan rossz volt ez. A dolgunkat csak tettük azért úgy, ahogy, de bizony sokszor nem igen hívták azt semminek. Előfordult, hogy ki kellett feküdni a napra összehúzva magunkat, mert még a kezünk-lábunk is reszketett." Ami nagyon kellemetlen, arra régi szegediek azt mondották : kedves, mint a mindönnapi hideglelés. Öregek mái napig több fajtáját emlegetik. A forróhideg — írja 96 Dugonics András — melyet mások Hagymásznak neveznek, mely is a többi betegségnek között legveszedelmesebb, hirtelen le-vetette Mihált lábárul. A Tápén, Algyőn emlegetett gyújtoványhideg váratlanul, de igen hevesen gyötörte az embert. Algyőn az ilyen betegtől kelet felé fordulva háromszor meg szokták kérdezni : kit leijön a hideg? Erre a beteg napnyugat felé fordulva szintén háromszor válaszolt: lelje a büdös anyját! Erre el kellett múlnia. A harmannapos hideg a beteget két napig békén hagyta, de harmadnap mindig elővette. Néha évekig eltartott. Akire rájött, az a kánikulában is fázott még a suba alatt is a napon. Paprikás pálinkát itattak ellene, minél erősebb paprika porát keverve a pálinkába. A lóhideg jellemző vonása, hogy az ember nagyon éhes volt utána. Ellenszerül a ló szája csurgását kellett inni, majd pedig hetvenhét szem paprikamagot keserű feketekávéban bevenni. A másodnapos hideg minden második nap vette elő az embert. A tolvajhideg a tápaiak szerint váratlanul tört az emberre. Más magyarázat szerint lassan kezdődött, lappangott, és sokáig gunnyadazott tőle a beteg. Akit Tápén hideglelés kínzott, odaállott a szabadkémény alá és hangosan szólt : 94 Erdélyi Zsuzsanna 1976, 153. 95 Bitó J. 37. 96 Radnai történetek 109. 173
