Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

lensége, együgyűsége mellett is egészségügyi funkciót töltött be, az akkori orvosi ellátás gyér volta, a városi kórházak messzesége, nem utolsó helyen a szegény nép bizalma, betegségről vallott sajátos felfogása miatt is. Az egyházi és világi hatóságok — a maguk szempontjából logikusan — Tüdő Vincét állandóan üldözték. Kérdés azonban, hogy igazuk volt-e, amikor kizárólag adminisztratív intézkedésekkel akarták a mozgalmat felszámolni. Grynaeus is méltán emeli ki Tüdő Vince világának elmaradottságát és szegénységét, de a korszerű egészségügyi és közművelődési intézmények messzeségét is. Ezért a tömegjelenség kezelése több okosságot, nagyobb türelmet érdemelt volna. Nagy kő esett le az illetékes hatóságok szívéről, amikor a „népbolondító" meghalt. Sajnos Tömörkény is, Móra is az ő személyében és működésében csak az érthetetlen elmaradottságot látta meg és ítélte el, pedig Tüdő Vince legalábbis személyiségének uralkodó szamaritánus vonásával mindenképpen számíthatott volna humánusabb megítélésre. 167