Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Délben még sok helyen ebédet szolgálnak föl a megfogyatkozott, esetleg a rövid alvástól kissé fölfrissült és visszaszállingózó násznépnek. A házbeliek már fáradtak, álmosak. Szeretnék, ha a vendég hazamenne. Hiába, nem akar mozdulni, sőt tréfásan védekezik : hívatlan nem gyüttünk, küdetlen nem monyunk. Az ilyeneket a tápaiak palozsna névvel illettik. A régi nagy lakodalmak végén főzött és kitolókása néven emlegetett kása arra intette a vendéget, hogy már elmehet haza. Manapság is még néha előfordul, hogy jókedvű asszonyok nagy fakanállal késztetik haza a késedelmeskedő vendégeket. Ennek a döfködésnek is kitolókása a tréfás neve. Ez a szokás Szajánban is. Űjasszony pohara Sövényházán a rákövetkező vasárnap az újpár s a legközelebbi hozzátartozói öszszegyűlnek, csöndes, meghitt vendégségre. Ez Padén már a lakodalom második napján megtörténik, itt kontyáldomás a neve.

59 Hasonlóképpen Földeákon is: a reggeli miséről visszaérkező újpár a násznépnek sorban poharat töltött. Az újasszony ilyenkor telepohárral szokta sorba kínálni a megjelenteket. Ezek azután felköszöntik és minden jóval eláldják, az urával együtt sok örömnek, egészségnek, kevés bajnak legyen a részese. Klárafalván az újasszony poharát mindjárt a lakodalom végén ellakják: az ünnepelt édes, cukrozott borral kínálja végig a násznépet. Régebben az egész szegedi tájon, de Földeákon századunkban is az újasszonyt hét napig nem eresztik ki új otthonából. Mint mondják, hogy megszokjék, eredeti szándék szerint: ne rontsák meg. Valamikor Alsóvároson, Szentmihályteleken általános volt, hogy a fiatalok a mennyegzőt követő vasárnap nagymise után ebédre az újasszony szüleihez voltak hivatalosak, de a soronkövetkező vasárnapokon rendre, a legközelebbi rokonok: nagynénik, házastestvérek, keresztszülék látták őket vendégül. * Az újasszony sorsa, helyzete a régi, patriarkális nagycsaládban nem volt könnyű. A napa volt a gazdasszony, ő főzött, sütött, mosott, dirigált. A menyecske csak segédkezett, a jószág körül és a kertben, mezőn dolgozott. Hallottuk régen elhalt öregekektől, hogy egyes családokban, ahol makacsul őrizték a hagyományokat, addig nem ülhetett asztalhoz, amíg gyermeket nem szült. Felszolgálás után ura mögé állott és úgy evett. Férje adta kezébe az ételrészét, tőle kért. Mi is ismertünk egy hitvesi szeretetben, szép egyetértésben megöregedett mórahalmi házaspárt. Az asszony sütötte kenyérből, a maga főzte ételből mindig a férj adott. A feleség nem is gondolt rá, hogy neki is teljes joga volna hozzá. Ez a szigorú hagyományrend is megérteti velünk, hogy a fiatal házasok miért törekedtek önálló, sokszor küzdelmes életre (gányósors, tanyai kivándorlás). A jó házasélet próbája régi szegedi szólás szerint hét tél, hét nyár.

60 Másként: majd éválik, ha hét kü sót mögösztök. Ha a fiatal házaspár ennyi sót, illetőleg gubát együtt már elfogyasztott, ennyi ideig kibírta együtt, akkor már teljes az egyetértés. A fiatalasszony hiába ment szüleihez panaszra. Ezek folyton engedelmességre, türelemre intették. Juhász Antal szíves közlése. Példabeszédek II, 54. Kovács All. 10 Évkönyv 145