Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Újkígyóson tepsivel, rossz vödörrel zajt csapva költötték föl és saroglyán hozták vissza régebben a vendéget.Tápén a hazaszökött vendégért, asszonyért is muzsikaszóval mentek és talicskába ültették, a férfiakat létrára fektetve hozták vissza a mulatságra. Az örömapa szalmakazlát szétrugdosták, háztartási eszközöket dobáltak a kútba. Lakodalom után kútásóval, községi tűzoltókkal kellett kiszedetni. Amikor a kölcsönvett bútorokat: asztalt, padot egyéb tárgyakat kocsin hazaviszik, a rajta lévő legények nótaszóval járják be velük a falut. Sövényházán, Csanyteleken virradatkor az udvaron szalmából tüzet gyújtanak és az újpár, meg az egész násznép muzsikaszó mellett körültáncolja, átugorja. Egyik-másik jókedvű vendég fölmászik a fára vagy a muzsikásokat parancsolja föl, a többiek pedig táncolnak a fa körül. Ez még archaikus szegedi hagyomány, amelyet idevándorolt népünk még az anyavárosból hozott magával. Odahaza a tűzvész veszélye, illetőleg hatósági tilalmak miatt elsorvadt. Kömpöcön, amelynek népe zömében sövényházi eredetű, a hagyomány oda módosul, hogy a lakodalom éjszakáján muzsikaszóval, hangos nótázással több alkalommal megkerülik a házat. Ugyanitt korareggel a vendégsereg zeneszóval szintén kivonul a szalmakazalhoz. Az embernép fölmászik rá, és alaposan megtapossa. A temesközi Tordán az újpár meg a násznép a lakodalom másnapján kocsira ül és hangos nótaszóval, muzsikások kíséretében bejárja az egész falut. A szokást Franczia József örökítette meg. Véleménye szerint a környező szerbektől került át a tordai magyarság hagyományvilágába. Lehetséges azonban, hogy csak párhuzamról vau szó. A kérdés megérdemelné az alaposabb interetnikus vizsgálatot. Az újasszony reggeltájban még a századfordulón is megmosdatta, megfésülte nagy nevetgélés, tréfálkozás között a lakodalom férfivendégeit. Alsótanyán tréfából lóvakarót, síkálókefét is vittek utána. Szolgálatáért jutalom járt. „A szajáni menyasszony kezében — írja

58 Kálmány — törülköző, az egyik nyoszolyúlányéban vízzel telt tál, a másikéban meg szappan. Most a menyasszony sorra járja a férfivendégeket, megvizezi kissé az ember arcát, megtörüli. Ezért az ember pénzt dob, s ha rokona SL vőlegénynek, akkor a menyasszony megcsókolja. Ha nem rokon, tovább ereszti. Aki ilyenkor nem engedi magát megvizezni, biztos lehet benne, hogy valóban mögmosdatik: kap szappanozást, mosást, törülközést." A mosdatás a múlt század utolsó évtizedeit szomorúan jellemző trachomajárványok miatt hatósági orvosi beavatkozásra megszűnt, a fésülés azonban még egy ideig tartotta magát. Lehetséges, hogy a mosdatás eredetileg a mögcsudállás, másként igézés, szemverés semlegesítését célozta. A fésülés viszont a kedveskedésnek archaikus, nekünk már igen szokatlan formája, amikor a fehérnép a férfi fejében Molnár Anna, vagy akár Gyönyörű Bán Kata módjára keres. 68 Kálmány II. 214. 143