Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Már vezette is hozzá a táncosnéját. Ha nem engedelmeskedett, akkor a násznagy megláncoltatta. Csak váltságdíj ellenében szabadulhatott. A sortánc végén az ószentiváni vőlegényt legénybarátai beavatták az embörök sorába: söprűvel megverték. Olykor meg is láncolták, kötözték a lábát. Ezután mindenki a maga kedvére táncolhat a párjával. Közben olyan vendégek is érkeznek, akik az esküvőn nem voltak ott. A vőfély köszönti be a már elmondott módon őket. Tápai vőlegény, menyasszony tánc közben (1960-as évek) Az esküvői vacsora, lakodalmi vendégség voltaképpen az új pár és násznép ünnepélyes együttevése, amely régebben felállással és a násznagy imádságával : a Miatyánk és Üdvözlégy elmondásával kezdődött. A csókái násznagy tréfás komolysággal sokszor csak ennyit imádkozott: Látod Uram, hányan vagyunk, Azt is tudod, mit akarunk. Most és mindörökké. Ammen. A vacsora végén nem volt általános az imádság. Mindjárt melegében itt említjük meg a vacsora egyéb ünnepélyes és szakrális hagyományait is. A tápaiak vacsora idején a Kánai menyegző történetét énekelték még századunk elején is: Az igaz Messiás hogy együtt, Sokféle csudákat köztünk tött. A vizet is borrá tötte, A násznépet vendégölte Káná mönyegzőbe. Nagy lakodalmat kezdenek, Jézust is ehítták vendégnek. Űt követik tanítványi, Mint a tyúkot a fiai, Káná mönyegzőbe. 9 Évkönyv 129