Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Sorban kezet fogtak a menyasszonnyal, aki a legény szüleinek, olykor a tiszteskorú násznagynak is kezetcsókolt. Aztán táncolt a vőlegénnyel vagy a vőféllyel..." Mint mondottuk, ez a hagyomány már a régebbi múlté. A múlt század hetvenes éveinek szajáni esküvői menetét, a menyasszony kikérését Kálmány örökíti meg.

36 Részletes idézését részben a legarchaikusabb szegedi hagyomány megismerése, részben a későbbi fejlemények megértése érdekében szintén szükségesnek látjuk. Esküdőre külön megy muzsikaszóval a vőlegényes háznép, külön a menyasszonyos. A háznépet zászlós vezeti. A lakodalmi zászló rúdján régebben hosszú nyélre kötött zsanérkendő: kasmírból való, rojtosszélű, finom női fejkendő, az asszonyi sors jelképe. Kedvelik a nemzetiszínű zászlót is. Ez újabb fejlemény. A zászló végére almát, citromot szúrnak, erre meg rozmaringot, pántlikát tűznek. A nászmenet élén viszi egy-egy rokonságból való fiatal férfi. Padén üveg a végén, benne paprikásvíz. Itt a szalag mellett szoknyát is tűznek rá. Ha kocsin vonulnak föl, a zászlós az első kocsin ül. Menés közben a zeneszóra olykor mozgatni, táncoltatni is szokták. így Újkígyóson a menyasszonyos háztól a templomig, innen meg haza, a vőlegényes házig. Az esküvőről hazaérve, a sátor végére, vagy a kapura tűzik ki. A zászlóvitel Tápén, tanyán még elég általános, régebben a Városban is. A zászlós jobb oldalán megy — írja tovább Kálmány — a kardos, bal oldalán a láncos. Kard helyett ma darab fát vagy ostort tart kezében a kardos, de nem felkötve, a láncos pedig nem vis^ ma már láncot a vállán, mint hajdan, hanem favillát vagy pálcát. Hármukat, vagyis a zászlóst, a kardost láncost követik a legények, ha vőlegényes a háznép. Köztük meg a virágos kalapú vőlegény, azután a leányok. A mönyasszonyos háznépnél elsősorban a két nyoszolyúlány között a felkoszorúzott, síró menyasszony megy, utánuk a férfiak, legutoljára az asszonyok. A fiatalok, többször az idősek is dalolva és táncszavakat kiabálva haladnak végig az utcán a templom elé, hol míg a pap esketni megy, táncolnak. Leginkább a mönyasszonyra utaló táncszavakat hallani tőlük : A mönyasszony szomorú, Mer a fejin a koszorú. Ez az utca jaj de sáros, A mönyasszony jaj de csajhos ! Kerüljük hát a sarat, Mer a mi mönyasszonyunk ëmaradt. Tágosságot nekünk is, Ha még kicsik vagyunk is. Adjuk hozzájuk Sebők Dénes újabb szajáni följegyzéseit : Jaj de sokan néznek minket, Áldja mög az Isten űket. Fejünk fölött száll a fecske, A menyasszony ki van festve. Ëgy szöm búza ëgy szöm rozs, Esküvőre monyunk most. Édösanyám gyújts világot, Most hozik a gyöngyvirágot. Szőregről : A meszelő mög a horog : Ez kő nekünk, nem a dolog. Icca te ! 86 Kálmány 11. 211. 120