Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

ményt, bort, rozmaringot, végül tréfából sok papírral gondosan becsomagolt dobozt, amelyben semmi sincs, vagy esetleg egy szem paszuly, két szem tökmag. Hamarosan táncra kerül sor, ezúttal csak nótaszó mellett. Amikor azonban föl akarnak az asztaltól kelni, valamelyik tréfamester már összekötötte a szomszédok lábát egymással. A lakodalmas ház Ha a lakodalmat télen, farsangon ülik, — ez az újabb évtizedekben már alig fordul elő — akkor az egész házat föleresztik, vagyis a tisztaszobából, konyhából, kisházból kirakják valahova a bútorokat. Régebben a szükséges padot, asztalt a szomszédoktól, rokonoktól hordták össze. Tápén a házat ki is meszelték a lakodalom előtt. Zöldfarsangon, nyáron, kisfarsangon az udvarban felállított hatalmas sátor alatt tartják a lakodalmat. Olyan kocsmárostól szokták kölcsönözni a padokkal és asztalokkal együtt, aki vásárokon, régi havibúcsúkon duttyánt, azaz alkalmi vendéglőt is állított. Késő ősszel, amikor már változandó az időjárás, kályhában, paprikaszárító dobban fűteni is szoktak alatta. A sátor fő helyén tükör, alatta van az új pár és násznagyok helye. A homlokzat zöldágakkal, papírszalagokkal, fonalra fűzött cérnagurigákkal, olykor cérnára fűzött pattogatott kukoricával, bedugdosott virágszálakkal, rozmaringgal van díszítve. Jut belőlük a sátor belsejébe a gerendák közé is. A sok cérnaguriga a menyasszony dús kelengyéjét hivatott megvallani. Alkalmas, föltűnő helyen újabban még fölirat is : Isten hozott. Öreg tápaiak úgy emlékeznek vissza, hogy régebben a sátort, a lakodalmas ház ablakait és minden alkalmas helyét rozmaringgal tűzdelték tele, ami tudvalevőleg a gonoszűző, egyben a múlhatatlan szeretet jelképe. Ezt viselte különben az embernásznép a kalapján, csizmaszárba dugva is. Mindenki kapott egyébként belőle, és a kezében tartotta. A muzsikások a bejárat egyik oldalánál helyezkednek el. Asztal a vacsoraidőn kívül csak a násznagyok előtt van, hogy a tánc számára minél több hely legyen. A lakodalomban meggyújtott gyertya, illetőleg petróleumlámpa mindaddig égve maradt, amíg csak magától ki nem aludt. Néha két-három napig is világított. Úgy vélték, hogy eloltásával a fiatal pár életét rövidítenék meg. A lakodalmi mulatság alatt a sátorban, szobában vert port, szemetet nótaközökben besöprik az asztal alá. Utána főleg téli időben, többször is sóval hintik tele a szoba földjét, padlóját. Ennek nyilvánvalóan mágikus célzata is volt. A lakodalmas ház kétféle. Amelyik a vőlegényt adja, az a legényös ház, vőlegényös ház, Szőregen, Tamásfalván legénylakodalom. Ez a jelentősebb, ide többen hivatalosak, itt van a nagyobb fényesség és öröm, számosabb fiatalság, teljesebb zenekar. A másik a lányosház, meny asszony osház, tápaiasan lányhálló, Szőregen, Tamásfalván olykor lánylakodalom. Az előbbi vendégeinek vőlegényösnásznép, Szajánban kérőnép, az utóbbinak meny asszonyosnásznép, Szajánban meny asszonyosháznép, Tápén lányhállós vendég a neve. A lakodalomra összehívott vendégsereg a lakodalmasnépnásznép, deákos vőfélynyelven frekvencia. Olykor részletezve is: asszonynásznép, embörnásznép. Mint már többször is mondottuk, régebben nem személy, hanem ház szerint szólt a meghívás, amelybe beleértették a meghívott házaspár minden neveletlen gyermekét, a vele élő apját, anyját, unokáját, béresét, szolgálóját. A házas gyermekre — ha szüleivel együtt lakik és egykenyeres velük — szintén érvényes, az öregeknek szóló meghívás. Ha azonban már nem lakik szüleivel vagy már külön kenyéren élnek, akkor külön meghívás illeti. A legényfiak és nagylányok Alsóvároson, Tápén már előzőleg kijelölik azt az egyébként sokszor nem hivatalos lányt vagy legényt, akit a vőlegény köteles a lakodalomba párjukul meghívni. E meghívás elől való kitérés halálos sértés, különben azonban egyik felet sem kötelezi továbbiakra. A meghívottak között vannak egyébként általában másodunokatestvéri fokig az örömapa és örömanya nemzetsége, továbbá a nászok, komák, ház-, tanya-, 7* 99