A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-1. (Szeged, 1980)

Tóth Ferenc: A makói parasztgazdaságok ellátottsága 1781-ben

között történt. Az 1717. évi összeírás a lakók származási helyét is feltünteti. A török ellen vívott felszabadító harcokat követően 84 családfő közül 59 (70,2%) makói születésű. A Borkák, a Bozsogiak, a Csalák, a Dégiek, a Diósok, a Dobsak ősi makói családok.

4 A gazdálkodást is ott folytatják, ahol az utolsó futás előtt abba hagyják: a szőlőtermelés és az állattartás továbbra is jelentős marad. Makó kiváltságos helyzete a 17. században jött létre. Báthori Gábor 1608-ban önálló bíráskodási joggal ruházza fel a makói polgárokat, és a helységet „Privilegium Oppidi Makó" néven említi. 1673-tól kiemelkednek a jobbágy sorból és a királyi kamarával kötnek szerződést. Mentesülnek a robot és a dézsma kötelezettség alól. Az 1699. évi újjátelepülést követően is libertini regii-ként tekintik őket. A feudalizmus restaurálására a nagy ellenállás következtében csak fokozatosan kerülhet sor. Az uralkodó 1719-től a csanádi püspök személyének, 1741-től a mindenkori csanádi püspök javadalmazására adja Makót és környékét. A város időről időre contractust köt a püspök földesúrral, melynek összege állandóan növekvő. Az újjátelepülés idején két centrumos település jön létre: Buják, a katolikus és Szentlőrinc, a református városrész. 1740-es években Stanislavits püspök zsidókat és — Szabolcs, Bereg, Ung, Szatmár és Bihar megyéből — ruténeket telepít az akkori várostól többszáz méterre észak-keleti irányban. Az így kialakult négy területi csoport felekezeti hovatartozás szerint oszlik meg. A tűzvész idejére a törzsökös városi mag összeépül a két telepes városrésszel. Akkor a Nagyéren túl húzódó belterületet új fertálynak hívták. Ez — a zsidó és „orosz" városrészen kívül — hat újvárosi utcát foglalt magába.

5 Az utcákat ekkor még nem regulázták, sok a girbe-görbe út, amelyet kiszögelések, beugrók és zsákutcák tarkítanak. Irányukat nem egyszer a kisebb erek vagy éppen a korábbi ösvények, utak nyomvonala határozta meg. Makó népessége 1717-ben 84 családfő, mintegy 400—450 fő. A lélekszám növekedése a továbbiakban roppant gyors. 1. táblázat A népesség alakulása a 18. század második felében Lélekszám 1756 2 900 1771 4 590 1787 9 291 1790 12 250 A II. József-kori népszámlálás szerint a családok száma: 1 922, a jogi népesség: 9 291, ebből férfi: 4 632, nő: 4 659. A 18. század hatvanas éveiig a nagyobb és termékenyebb föld, a ritka népesség szívóhatása és a szabadabb élet utáni vágy nagy vonzerőt jelentett az ide települni szándékozóknak, de a század végére már annyira megváltozik a helyzet, hogy csak az iparosok letelepedéséhez járulnak hozzá. A társadalom differenciálódása a polarizálódás tekintetében jelentősen előrehaladt. Mig országosan a telkes jobbágyok az úrbéres parasztság kétharmadát teszik ki, addig Makón csak felét, a hazátlan zsellérek aránya megközelítően két és félszer akkora, mint az országos átlag. 4 Borovszky S., Csanád vármegye története 1715-ig .Budapest 1896 I. 318—22. 8 Szirbik M., Makó városának leírása. 1835—1836. A Makói Múzeum Füzetei 22. Makó 1979. 75. 50