A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-1. (Szeged, 1980)

Csongor Győző: Természetvédelmi feladataink Szeged környékén II. Vadontermő orchideák

Feltétlenül védendő növény ! Ez a szép orchideánk sokáig váratott magára. Lányi szedte a megye határán, Horgos rétjén 1913-ban. Azóta több mint hat évtized telt el, míg végül a Nagyszék szomszédságában (1. eló'bb, a Spiranthes termőhelyénél!) újra megjelent. Jelzett helyen a következő két évben — szorgos keresés ellenére — sem volt található. (Megerősíti azt a feltevésünket, hogy egyes növénypéldányok virágzásuk után 1—2 éves „pihenőt" tartanak.) írod. adat: Királyhalom: Kőlaposa (Lányi 250). Herb, és é. adat: Kőlaposa a Szelevényi erdőben (Lányi MFM Herb. 1913. VI. 2), Szeged—Kiskundorozsma: Öreghegyalja (Herb. Cs. Csathó Andrással 1977 VI. 1), Szeged (Soó V. 178). * • i Növényeink felsorolásának végéhez értünk. Származásuk, elterjedésük szerint csoportosítva, valamennyien a középeurópai (kettő közülük tágabb értelemben vett európai) flóraelemekhez sorolhatók. Ami eddigi kutatásainkat illeti, az eredmények nem tekinthetők korántsem befejezetteknek. Megállapítható volt, hogy növényeink nagyobbrészt Szeged város egykori birtokterületének déli szárnyában, a homoki erdők, puszták, mocsárrétek még mezőgazdasági termelés alá nem került részein találhatók. Kutatásukat megnehezítette az a körülmény, hogy szóbanforgó területek az országhatár közelsége folytán nehezen megközelíthetők. A jövőben kiterjesztjük kutatásainkat megyénk északi részére is, ahonnan, mint már Lányi is emlegette fióraműve előmunkálataiban, még mindig csak hézagos adataink vannak. Ami végül is védettségük fokozottabb mértékéhez tartozik, egyelőre javasoljuk a kiskundorozsmai Nagy szék eddig kijelölt védelmi területének kibővítését. Nem nagy területről van szó. Indokolásul elég legyen csak annyit felhoznunk, miszerint szóban forgó területen az ismertetett fajok közül öt terem (közülük három elsőrendűen ritka növény !) s ezeknek léte az utóbbi időben a közelben egyre jobban felhalmozódó (a környéki gyárakból rendszeresen — elégetésre, megsemmisítésre — odahordott) gumi- és lemezgyári hulladékokból keletkező szeméthalom következtében veszélybe jutott! Lassacskán már inkább többet beszélünk „Homokországunk", vagy „Vadvízországunk" tünedező szépségeiről. Tavasz idején, májusban és június elején — hiszen ez az Orchideák időszaka — ha a környéket járom, amikor a mocsárrétek zöld selymét bíborral vonja be a mocsári kosbor — itt népiesen „táca virág"— sokasága, mindig első mesteremre, Czógler Kálmánra gondolok, aki mint diákot először vitt magával egész napos kirándulásra, Nagyszéksósra (1933), ahol a Bálint-tanyán Móra Ferenc „leltározta" valamilyen hun nagyuraság kincsös hagyományainak újra fölbukkant részleteit... Akkor láttam és hallottam először és utoljára megnyilatkozni Mórát a természetről. „Egész féldélutánon" hallgathattam őt. Ekkor mutatta be nekem mocsári kosbor csokorbaszedése közben (Móra nagyon szerette a mezei virágokat csokorba kötni) egy hegyesre metszett ceruza segítségével, hogyan porozzák be a szárnyas rovarok ennek karcsú, szép bíborszínű virágát. Hát azt mondhatom, azóta sem találkoztam még nagyszerűbb pedagógiai fogással, szemléltetéssel. Czógler Kálmántól vettem át a staféta botot a „sokablakos" házban is, ahol lépten-nyomon, az épületnek minden zugában a két barátnak, Mórának és Czóglernak keze-nyomára bukkanhattam. Az egyetemen találkoztam a harmadik baráttal, Győrffy István profeszorral, aki kirándulásainkon mindig fölfigyeltetett a jelentkező orchideákra. Győrffy mutatott be a negyedik barátnak, a „pöleldős" Kiss Ferencnek is. 423