A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-1. (Szeged, 1980)

Sipos József: A Kisgazdapárt és a Teleki-kormány lemondása

A megállapodást értékelve meg kell állapítanunk, hogy — bár az kompromisz­szumos alapon jött lérte — összességében a Kisgazdapárt jelentős sikerének tekinthet­jük. A négy miniszteri tárca, Gratz megbuktatása, a rekvirálások beszüntetése, a ga­bona szabadforgalmának biztosítása, a sajtóreform és az alkotmányjogi javaslatok közelebbjuttatása a megvalósuláshoz — olyan eredmények voltak, amelyek ki­vívták az uralkodó osztályok jelentős csoportjainak ellenállását. Ezek úgy vélték, hogy Teleki túl sok engedményt tett a Kisgazdapártnak. Különösen a közigazgatási reform közeljövőben történő megvalósításától tartottak, ami a közép- és gazdagpa­rasztság községi, városi és törvényhatósági képviselőtestületekbe kerülését és a Kis­gazdapárt további megerősödését, ill. hatalmonmaradását eredményezhette. Ez nem felelt meg az uralkodó osztályok érdekeinek, akik a községi, városi és különösen a vármegyei közigazgatást mindenképpen a kezükben akarták tartani. A községi- és törvényhatósági választójog kiterjesztése ugyanis egyet jelentett volna a földbirtoko­sok és dzsentrik e testületekből való kitessékelésével. Ennek következménye pedig a földbirtokreform gyors végrehajtása és a közélet demokratizálódása lett volna. Kulcs­fontosságú kérdésről volt tehát szó, ezért az uralkodó körök szembefordultak Tele­kivel. A nemzetgyűlésen kivülrekedt, volt munkapárti politikusok véleménye szerint „a most készülő megoldás, mivel tisztára pártérdekeket igazit el, csak meghosszabbítja a lappangó válságot." 95 A nagybirtokosok — bár a gabona szabadforgalmát öröm­mel üdvözölték — megütközve fogadták Nagyatádi Szabónak azt a bejelentését, hogy a kormány az ellátatlanok részére külföldről akar gabonát behozni. Elismerték ugyan, hogy gabonában hiány van, de hangsúlyozták hogy „még mindig nagy kész­letek vannak a gazdák (értsd: földbirtokosok) kezén, amelyek a forgalom szabadsá­gának helyreállítása folytán igen nagy mennyiségben fognak piacra kerülni". A disz­szidensek is ellenszenvvel fogadták Teleki és Nagyatádi Szabó megegyezését és Palla­vicini interpellációban kívánt tiltakozni a külföldi gabona behozatala ellen. 96 A meg­egyezéssel természetesen nem voltak megelégedve a KNEP szélső legitimistái sem, akik elsősorban Gratz elejtése miatt fordultak szembe Telekivel. Vezető körökben és a KNEP-ben erős mozgalmat indítottak a volt külügyminiszter megtartása érdekében. Más okok miatt, de a liberális szabad királyválasztó ellenzék (Rassayék) is helytelení­tette a megegyezést és a válságok gyökeres megoldása érdekében a nemzetgyűlés fel­oszlatását, új választások kiírását követelték. 97 Horthy és a mögötte álló katonai körök a kormányválság kirobbanásakor — a veszélyes kül- és belpolitikai helyzet miatt — támogatták Telekit. Ezt mutatta az is, hogy lemondását Horthy nem fogadta el. Telekinek a pártokkal folytatott tárgyalásai folyamán azcnban bennük is olyan vé­lemény alakult ki, hogy Teleki csak ideiglenesen tudta kikapcsolni a legitimisták és a szabad királyválasztók közötti ellentéteket, mert azok rövid idó'n belül újból beállná­nak. 98 Már pedig Horthyék hatalmuk biztosítása érdekében, az ellenforradalom kon­szolidálását óhajtották. Mivel ezt nem látták biztosítottnak a Teleki által létrehozott megállapodásban, ezért— a kialakult helyzetet is felhasználva — Teleki megbuktatásá­ra szánták el magukat. Ezt azzal érték el, hogy Gömbös, Kozma és Eckhardt április 13-án miniszterelnöki ellenjegyzés nélkül megjelentették a napilapokban Horthy már­cius 30-án kiadott hadparancsát. Teleki annak megjelentetéséhez ugyanis nem já­rult hozzá, mert nyilvánvaló volt, hogy az újra kiélezi a legitimisták és a sza­95 Budapesti Hírlap, 1921. ápr. 13. 1. Céltalanul fut a fakó с vezércikk. 96 8 Órai Újság, 1921. 14. 5. 97 8 Óra Újság, 1921. ápr. 13. 1. A pártpolitika с vezércikk azt állította, hogy „a kisgazda Saloménak tálcán átnyújtották Gratz Gusztáv külügyminiszter fejét". — Lásd: Rassay Károly nyi­latkozatait a Világ, 1921. ápr. 10. 2. és Világ, 1921. ápr. 13. 1. 98 OL. Kozma iratok. I. Adatgyűjtemény. 1916—1925. 255

Next

/
Oldalképek
Tartalom