A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-1. (Szeged, 1980)

Sipos József: A Kisgazdapárt és a Teleki-kormány lemondása

harátozott, a radikális szabad királyválasztók úgy döntöttek, hogy minden erejükkel támogatni fogják Rassayék mozgalmát.

50 Ebben a helyzetben ült össze április 6-án a nemzetgyűlés. Teleki elmondotta, hogy IV. Károly elhagyta az országot. Távozására döntő hatással a nagykövetek tanácsának állásfoglalása volt. Őfelsége tehát saját jószántából ment el, külső nyomás hatása alatt ugyan, hangsúlyozta a miniszterelnök, de ezzel kapcsolatban kijelentette „a kormány nem ezen akut befolyásolások alapján cselekedett, hanem egyszerűen annak a tényleges helyzetnek mérlegelése alapján, amelyben az ország van."

51 Teleki tehát rendkívül diplomatikusan fogalmazott, hogy abban a legitimisták és a szabad királyválasztók se találhassanak kifogásolnivalót. Gratz külügyminiszter a román, az olasz, a jugoszláv és a csehszlovák kormányok restaurációs kísérlettel kapcsolatos tiltakozásának, illetve háborúval történő fenyegetésének ismertetése után azonban azt mondotta: „A magyar kormány a belső és a külső helyzet ismeretében... azt az álláspontot foglalta el, hogy Károly királynak Magyarország területén való megmaradása az adott körülmények között, fájdalom, fenntartható nem lesz." Beszédében védelmezte IV. Károlyt s végül hitet tett a szent korona tana, a nemzet és a király egységéről szóló tan mellett. Hangsúlyozta, hogy az „jövő fejlődésünk, belső megújhodásunk és e gyászos helyzetből való újabb kiemelkedésünk egyetlen biztos alapja lehet."

52 A Kisgazdapárt radikális szabad királyválasztó képviselői nagy felháborodással fogadták Gratz legitimista kijelentését, de nem szóltak hozzá jelentéshez. A szabad királyválasztó ellenzék nevében Rassay reflektált a miniszterelnök és a külügyminiszter beszédeire. „Abban a hitben voltunk eddig, hogy a kormány a nemzetgyűlés akaratát hajtotta végre, hogy az 1920. I. tc.-ben... lefektetett államrendet kívánta megvédeni és ma előáll a kormány és cselekedeteinek indokául és magyarázatául semmi egyebet nem jelent ki, mint a külső erőszakot. Tárgyalni kívánom a kormány politikai felelősségét, elsősorban a miniszterelnök úr és a külügyminiszter felelősségét — mondotta — akik a múltban követett politikájukkal az eseményeket szükségszerűleg ide fejlesztették." Rámutatott, hogy ezeket az eseményeket számtalanszor megjövendölték, de „minden figyelmeztetésünk ellenére a kormány tovább folytatta a kétszínű, minden félremagyarázásra alkalmat adó politikát, s ezzel egyenesen felbátorította mindazokat, akik ezzel a kalanddal akartak a hatalcm szekerére felkapaszkodni". IV. Károly itt-tartózkcdásának egész ideje alatt a kormány magatartása további kétértelműségek forrása volt — folytatta •— amivel „egyenesen tápot adott azoknak a kalandos híreknek, hogy itt Franciaország segítségével történt a ... kísérlet és hogy semmiféle beavatkozásra számítani nem kell, hogy a területi integritás visszaszerzésének közeli lehetősége áll." Befejezésül a következő határozati javaslatot jelentette be: „A nemzetgyűlés kimondja, hogy a kormánynak az alkotmányjogi kérdésekben tanúsított politikája iránt bizalmatlan. Kilenc tagú bizottságot küld ki mindazcknak a körülményeknek felderítésére, amelyek IV. Károly Magyarország volt királyának... itt-tartózkodását lehetővé tették. A bizottság 30 nap alatt köteles jelentést előterjeszteni, és a nemzetgyűlés a jelentés alapján fog határozni. Ugyancsak kilenctagú bizottságot küld ki a nemzetgyűlés az alkotmányjogi kérdéseknek törvényhozási szabályozása céljából azzal az utasítással, hogy a bizottság jelentését 30 nap alatt törvényjavaslatok formájában a nemzetgyűlés elé terjessze. A bizottságok megválasztását a legközelebbi ülés napirendjére tűzi ki."

53 60 Világ, 1921. ápr. 6. 2. 61 Nemzetgyűlési Napló, 1920—22. DC. köt. 160. 62 Uo. 161—162. 243