A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-1. (Szeged, 1980)

Zombori István: Idegen népek – magyar emberek. Ács Gedeon naplójának néprajzi és földrajzi vonatkozásai

hegykébb és sértő hetvenkedéssel kérdezi a leánytól: „Azt gondolod, kapok rajtad? Hogy a szeme kopik rajtad? „...Ez fösvénykedik szemével s nem akarja, hogy az kopjék. — A berényi legény kevélyen énekli : „Porzik a berényi utca, Ha én végig megyek rajta. Nyílik a babám ajtaja, Ha én kopogtatok rajta!" — Azt az ajtót az ezeregyéj valamennyi nyílt szeszámja sem lenne képes megnyitni, de a berényi legény egyet koccant rajta s az ajtó tüstint, magától megnyílik. — Ismét másik legény dicsekszik vele, hogy ő ugyan hajdan gazdag volt, most pedig szegény, de azért most is talál szeretőt, még pedig minden ujjára kettőt. — Másik dalolja : Én vagyok a hetyke kis legényke, Én állok a kocsma közepére Én húzatom az újmódi nótát, Összeverem a sarkantyús csizmát!" Az ilyennek dicsősége csak addig tart, míg meg nem házasodik. Mert azután másként énekel: „Mikor én nőtlen voltam, De mióta házas vagyok, Egyet kettőt kurjantottam, Akár százat kurjanthatok, A kapuba kiállottam, A kapuba kiállhatok Mindjárt tudták, hogy én voltam. Mégsem tudják hogy én vagyok! Némelyik igen furcsán titkolózik, po. egyik énekekli : „Be van az én szűröm újjá kötve, De nem tudod, pajtás, mi van benne!" Aztán, mint a magyar szokta, saját maga árulja-el a nagytitkot, „Az egyikben acél, kova, tapló, A másikban százforintos bankó." A másik így szól barátjának: „Tudom, ki a kend mátkája! Nem mondom meg, ki kis leánya". A harmadik legfurcsább s érdemli, hogy ha akad magyar Burns, az is énekeljen róla egy jó ízű dalt: „S hej! — mond ezen legény, ki hihetőleg félre szókra vágni cseperke kalapját. „S hej, Duna Tisza tinta volna, Hat vármegye diák volna, S hej, még sem tudná azt kiirnya, Hej, kit szeretek a faluba'!" A legérdekesb legények egyike ezt mondja: „Ez a falu bevagyon kerítve; Kincsem, rózsám, hogy mégyszki belőle?... Be vagy te a szivembe kerítve, Kincsem, rózsám ki nem mégysz belőle!" Ne is akarjon! Mert különben könnyen megeshetik, hogy lányok asszonya lesz belőle.

11 (7: 41—43) (Korteskedés) Eszembe jutnak a mi egykori korteskedéseink. Honunk valamennyi megyéjében tíz év alatt összesen sem történt annyi kihágás és rendetlenség, legalább nem oly iszonyú nemű, mint Baltimoreban szokott minden évben s még is Anarchiáról s jó isten tudja — még — miről-nem beszéltek szives német szomszédaink. De ha egymást nem igen késeltük is, annyit nem tagadhatunk, hogy az ivás és itatás sok helyen és sokszor nagyban ment. — A hiba már most meg szűnt s a német nem beszélhet jelenleg anarchiáról, mert megyéinkben halotti a csend! Én sem firkálok kortesnapjainkról, mert fáj rajok gondolnom. De azon kortes anecdotákból, melyekre még emlékezem, egy párt följegyzek. A sz. királyi 12 kortes addig ivott a leendő új vicispán tiszteletére, míg végre lábai nem birták többé a honfiúi lelkesülés terhét, s a kortes ledőlt egy utcán egy ház fala mellé, s hanyatt fekve hortyogott. Míg ő aludt, megeredt az eső s a ház ereszéről épen az alvó kortes nyitott szájjába kezdett csorogni. „Ne tölsd belém, az angyalát —• kiálta az erre féligébredt sz. királyi — „úgy is többet ittam, mint mennyi belém fér." Társát, ki szinte az utcán aludt, tagadhatatlan jeleit adván, hogy többét ivott, mint mennyi gyomrába fért, az ebek kezdték nyalogatni. „Dejszen engem hiába csókolgat a Fejes úr — mondta félálomban a kortes — „mert én voksomat már másnak adtam — el." (7:215) (Külföldiek magyarokról) A legtöbb utazótól, ki honunkban járt, csak ily aprószerű vétségek megrovását hallottam s ezt is csak futólag említve, míg a magyar nép józan esze, politikai műveltsége, becsületessége, nyíltsága szívessége stb. magasztalásában fáradhatatlanok voltak. De e csekélyszerű hibák említése is rosszul 11 Erdélyi János munkájából (ld. 7 sz. jegyzet) az idézetek egy részét sikerült azonosítani, így I. 45 = A kállai utcza ki van festve; I. 208=Be van az én szűröm ujja kötve. II, 38 = Azt gondolod, kapok rajtad; II, 62. = Mikor viszi a kis lány a vizet; II, 147.=Én vagyok a hetyke legény; II, 173=

S hej Tisza, Duna tinta volna. Az egybevetések során az is kiderült, hogy Ács Gedeon nem mindig pontosan írta ki a szövegeket, így pl. a II. kötet 173. oldalán lévő dal utolsó sora: „Sej kit szeretek a majorba" — Ács Gedeonnál: „Hej, kit szeretek a faluba" változatban találhartó Lehetséges, hogy eltévesztette, de az sem kizárt, hogy б esetleg ilyen szövegvariánsban ismete. 12 Szentkirály — falu Alsó-Baranya megyében. 225