A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-1. (Szeged, 1980)
Zombori István: Idegen népek – magyar emberek. Ács Gedeon naplójának néprajzi és földrajzi vonatkozásai
lakú helyiségekben tanácskoztak, csak a gyertyafénynél. De a fejedelmek csak nem tudtak megegyezni a sok vitatott kérdésben, ezért azt mondta a magyar király, van neki egy embere, aki meg tudja adni a helyes választ, mit tegyenek. El is küldött azonnal Kossuthért, aki mikor megérkezett, tüstént eloltotta a gyertyákat, majd föltárta az ablakokat. A királyok erre nagyon dühösek lettek, de Kossuth a gyertyákhoz lépett, mindegyiket kettétörte, és megmutatta, hogy azok belseje tele van lőporral, amitől néhány percen belül fölrobbantak volna. Ács megjegyzi: „E mondában a tanulságon kívül igen érdekes a magyar nép naivsága is, mely szerint mikor javában harcolt a császár elén, azt conclaveben tanácskoztatja collegáival s ministereivel a nemzet megnyugtatásáról. (12:248—249.) Leírja azt is, hogy a XIX. sz. elején vasár és ünnepnapon a harangszóra egyszerre indult meg a falu apraja-nagyja, hogy a templomba menjen, mégpedig először a falu szélén lakók indultak el, s a beljebb lakók a ház előtt állva várták be őket és csatlakoztak hozzájuk. (9:287.) Kedvenc időtöltése Ács Gedeonnak, hogy eltűnődik egy-egy magyar szó, kifejezés tartalmán, eredetén, próbálkozik, hogyan is tudná lefordítani angolra vagy németre. A „molnár" és a „malom" szó szerinte a németből került a magyarba, a „kampó "a görögből. Viszont nagyon nehéz más nyelvre ültetni olyan kifejezéseket, „adósságba veri magát", „valamibe fekteti a pénzét", „vérszemet kapott", stb. Egy idegennek semmit sem mond ez a kifejezés, hogy „Tamás vagyok benne". Elmesél egy esetet, ami apjával történt Alsó-Baranyában, mikor is egy hívő a tiszteletesnek nagy kosár barackot vitt ajándékba. Az öreg Ács sokallta az ajándékot és kérte, hogy felét vigye vissza gyermekeinek, „»maradt otthon a gyermekek számára is, én egyet sem viszek vissza, ide sajnáltam«. Az oda sajnálásom atyám jó ízűeket szokott nevetni. Azonban a nem alsó-baranyai magyar a helyett ezt mondta volna: »ide szántam« s ez mivel jobb?..." (9:290.) Oldalakon át ír közmondásokat, melyeket az ország különböző részeiben hallott, s őrzött meg emlékezetében. Külön szokás alakult ki arra is, hogy milyen alkalomra, milyen virágot kell használni. „A magyarnak mennyasszonyi virága az illatos, de komoly és szerény, s cifrálkodni nem szerető rozmarin. Rózsát a fiatal halott koporsójára teszünk. A rózsa igen szép s kedves illatú is, de rendesen féreg van benne. A rozmarinon is van apró bogárka, de — én legalább — nem láttam rajta soha undorító férget." (9:74.) Hosszasan beszél a magyar nép humoráról. „A magyarban több az elméncség, mint a humor, ez utóbbira kissé komoly nép vagyunk... Köznépünk dévajkodni tud és szokott. Eredeti elméncségig azonban ritkán meg. Van néhány nemzeti elméncségünk, melynek némelyikét tán még Árpád apánk hozta Etelcuzuból..." (9:69.) Ács nem csodálkozik ezen, és a magyar méltóságteljes viselkedésének okát történelmünkben keresi „Azon búsulnék, ha nemzetem a mohácsi csata óta lefolyt századok alatt a sok szenvedés és küzdelem következtén meg nem komolyodott volna. Azon búsulnák, ha az iga alatt népünk bécsi és berlini sörházi elméncségeket gyártana. 1 " (9:70.) Kecskemét Kecskemét városáról naplóiban számos alkalommal, igen nagy szeretettel emlékezett meg. Nemcsak a családi szálak kötötték ide, hanem diákéveinek legszebb részét töltötte itt. Ebből következően emlékeinek nagy része a kollégiumi élettel és diákcsínyekkel kapcsolatos, jóllehet ezeknek ő csak megörökítője — és bámulója, mert nem a kollégiumban lakott, hanem a városban, de így is igen sokat leír. Szó van ezekben falánk diákokról, éjszakai légyottra induló, de kútba eső fiatalemberről, szórakozott professzorról. (7:12—16.) Más helyen barátjáról, Dömötör Diniről be218
