A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-1. (Szeged, 1980)

Zombori István: Idegen népek – magyar emberek. Ács Gedeon naplójának néprajzi és földrajzi vonatkozásai

Már Törökország kapcsán szó volt egy angol munkáról, amelynek szerzőjét

4 Ács igen megszólta. A könyv írója Magyarországon is járt, de itteni emlékeit olvasván Ács fölcsattan: „Bécsben jól érzi magát s ott mindent dicsér. Úgy hallja, hogy a bécsiek — kivévén a felsőbb osztálybelieket — igen buják. Az udvar — ide értve a jelenleg uralkodó császárt is —feddhetelen erkölcsű. Megnézi Gr. Zichy Edmond bámulatos fegyvergyűjteményét, meglátogatja az angyali jellemű »Princess Sarah Esterházyt«. Ebédel Es. Pál hercegnél. Mégegyszer dicséri a császárt »ki szeplőtlen erkölcsű, s tisztében lelkiismeretesen jár el«, jó lovas, stb. Azután indul a „Széchenyi" gőzösön, lemegy Buda Pestre, kocsiba ül s áthajtat a »rendkívül szép lánchídon,« Budapestet [sic !] festőinek találja, de nem annyira mint Prágát s minket — istenadta plebejus magyarokat — említésre sem méltat..." (9:206.) Ismételten fölháborodik mikor egy másik angol szerző „A török s Keresztyén birodalmak határ-tartományai" című kétkötetes munkája a kezébe kerül. írójáról csak annyit mond, hogy „eredetibb Cocneyt keresve sem találhatni" (9:7.) (A cocney szó az angolban a tipikus tősgyökeres londoni polgárt jelöli, aki saját városán túl más vidéket nem ismer.) Bevallása szerint 1850—1851-ben járt a jelzett vidéken és munkája 1853-ban jelent meg.

5 Magyarországról elég sokat ír, de roppant megbízhatatlanul. Eleve gyanakodva figyeli az ország lakóit, mindenkiben zsiványt lát. Fiuméből Horvátországon át utazva a Száván gőzösre száll, beszélget az ottani utasokkal, tőlük kapja a legtöbb információját — innen a borzasztó sok zagyvaság. Kezdeti gyanakvás a magyarok iránt eloszlik, de írása ettől nem jobb. „Szerzőnk sokat ír rólunk, de semmi újat, s a régit is zavarosan s hibásan." (9:10.) Megelégedéssel szól Robert Gordon Lathan művéről, (?) amelyben az antropológiai szempontból osztályozza az egyes embertípusokat és népeket. A magyarok eredetét és etnikai hovatartozását — kora tudományos ismeretének szintjén — kiválóan adja elő, beszél a magyarok útjáról, Baskiriától a Kárpát medencéig, az ugorokról, más rokonnépekről is. Hasonló a véleménye egy Prichard nevű, szintén angol szerző magyarokra vonatkozó írásáról is (7:265—266.) Elmarasztaló a véleménye egy amerikai szerző könyvéről,

6 amelyben az ugyan dícsérőleg szol a magyarokról, „de dicséretének sem örülhetek, mert az igen keveset nyom oly író szájából ki 500 lapon csupán sületlenséget beszél, s kinek könyvében még ez is, mit jobb iratoktól kölcsönöz vagy csen, mit igen gyakran tesz, eredeti izét s zamatját csakhamar teljesen veszti." (9:194.) E helyen egyúttal az is kiderül, hogy nemcsak a könyvtárakban tetszés szerint kezébe került könyveket olvasta, hanem mint ez esetben is, a sajtó keltette föl érdeklődését, mely egekig magasztalta az írót, és az „oláh" kérdés nagytekintélyű szakértőjének kiáltotta ki. Ám az első négy sor elolvasása elég volt Ács Gedeonnak, hogy „...belássam mikép e könyvre — (520 lapnyi) egész napot vesztegetnem bolondság lenne." (9:194.) Gyakran előfordult, hogy hosszú időn át nem jutott levélhez vagy más egyéb hírhez rokonaitól, barátaitól. Bujkáló honvágya és nyomorúsága ilyenkor még erősebben jelentkezett. Ezért külön örömet jelentett számára, ha egy-egy magyar vonatkozású hírt olvasott az újságban. 1858. augusztus 30-án is ez történt, amikor a Boston Courirban egy cikket olvasott a magyar borról, ami azért is meglepte, mert ez a lap „mióta olvasom, soha gúny és piszkolás nélkül nem említett semmit mi honunkra 4 Diary in Turkish and Greek Waters by the Right Honorable The Earl of Carlisle, v. ö. Ács Gedeon naplója: 9:203—209. 5 A megadott magyar cím alapján, szerző nélkül, csak találgatni tudunk. Valószínű, hogy az 1853-ban, Edinburgh-ban kiadott: Turkey and Christendom: an historical sketch of the relations between the Ottoman Empire and the States of Europe című munkáról van szó. 6 Noyes, James О., Roumania. New York, 1857. 216