A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-1. (Szeged, 1980)

Martin György: A sándorfalvi Kiss Mátyás tánca

kólókra (18—19. motívumpélda), valamint a szlavóniai magyar ugrósokra is jellemző (20. motívumpélda). А с ritmusú cifrább motívumváltozatokat ezekben a táncokban is éppúgy az egyszerű kétlépéses alapforma vezeti be, mint Kiss Mátyás táncában. A csárdásban alkalmazott lépésváltozatokat Kiss Mátyás partnerével szembenállva kétkézfogással táncolta. Eleinte jobbra-balra oldalazva táncolt, majd fokozásként minden második lépéssel felet fordulva helyet cserélt párjával (30. motívumpélda). Hasonló ún. hosszú kézfogással táncolják Déldunántúlon az ugróst, a Tiszavidéken a friss csárdás figurázós részét, valamint az alföldi románok az ardeleanát. A lépés félkézfogással-elengedéssel járt változata a híres tápai darudöbögő (31. motívumpélda). A páros félfordulást Szegvárról,

3 s más lábmotívikával pedig a Fekete-Körös-völgyi Köröstárkányból ismerjük (32. motívumpélda). Tápén a hosszú kézfogással járt futó páros forgásnak is hasonló a mozgásképe (33. motívumpélda). A motívum legszűkebb rokonsági körén túllépve a földrajzi határok is kitágulnak. Dunántúlon fordított sorrendű változatokban él, vagyis d ritmusban (25— 27. motívumpélda). A Duna-menti marsban,

4 a déldunántúli ugrósban, az északdunántúli dúsban

5 mindig a szélesebb lendítő-ugró mozdulatokat követik az elaprózott lépések vagy szökkenések. A sándorfalvi lépés távolabbi, szinkópált ritmusú rokona a fejlett erdélyi legényesben is feltűnik (28. motívumpélda), sőt a magyar népies műtáncok egyik jellegzetes figurája, az ún. „ostor" is e motívumfajta rokona (29. motívumpélda). Kiss Mátyás tánca e legfontosabb motívumán keresztül nemcsak a délalföldi magyar, román és délszláv táncokhoz kapcsolódik, hanem a dunántúli és erdélyi régi stílusú táncainkkal, valamint a magyar népies műtáncok formakincsével is érintkezik. II. Kisharang-nagyharang Kiss Mátyás az ún. kisharang figurát bevezető vagy pihenő motívumként alkalmazta, melyet az egyszerű b ritmusú forma mellett (34. motívumpélda) bokázókkal kiegészített virtuóz e és/ritmusú változatokban is táncolt (35—38. motívumpélda). A kisharang már az első magyar népies műtánc (Szőlősi Szabó Lajos Körtánca 1841) egyik jellemző motívumaként szerepelt, s táncmestereink formakészletének fontos részévé válva a tánciskolákon keresztül is visszahatott a néptáncokra.

6 A lépés széles körben, sokféle változatban él a különböző vidékek néptáncaiban. A sándorfalvi lépés-változatok közvetlen párhuzamait a Tisza-vidéki csárdásokból és verbunkosokból ismerjük. E javarészt bokázó-sarkantyúzó változatok (35— 38, 42, 44. motívumpéldák) már egy másik, széles körben ismert virtuóz motívumnak az ún. nagyharangnak is rokonai (45. motívumpélda). A kisharang lépés másvidéki változatai hasonló jellegű eltéréseket mutatnak, mint az előző motívumfajtában. A déldunántúli friss csárdásban pl. fordított sorrendű g ritmusváltozatban táncolják (41. motívumpélda). Szinkópált ritmusú formája pedig (h) az erdélyi legényesek egyik gyakori pihenő lépése (43. motívumpélda). 3 MTA Zenetudományi Intézet Filmtára 426. lsz. 4 Lásd. pl. a hajósi mars (Bács-Kiskun m.) motívumait. Keszler M. (1973), 107—115. 6 Lásd Martin Gy. — Pesovár E. (1963), 208. motívum. 6 Róka P. P. (1900), 176; Pesovár F. (1959). 180