Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

kalmazkodott. A gyár az akkori idők szerint a legmodernebb gépi fölszereléssel dicsekedhetett. Felmayer Ferenc személy szerint is az osztrák nagyipar legtiszteltebb alakjai közé tartozott.

6 Antal egyik öccse, Felmayer István (1813—?) szintén Szegeden szabadult föl. Egy ideig bátyjánál dolgozott, majd Székesfehérvárra költözött (1845). Itt létesítette Magyarország egyik legnagyobb kékfestőgyárát.

7 Valamennyi Felmayer üzemet jellemezte az alkalmazottakról való messzemenő tzociális gondoskodás, családiasság, ami abban az időben már szokatlan volt. Minden segédnek, inasnak szállást, a gazda polgári asztalánál választékos ellátást biztosísott. Felmayer Antal szegedi utóda, Károly nem tűrte, hogy a terítésben, kiszolgálásban, ételek nemeiben a legkisebb különbség is legyen az ő kisasszonylányai és a legfiatalabb inas között. Miután fiúutódja nem volt, az üzem fölszerelését régi munkásaira hagyta, gondoskodott azonban fiatalabb alkalmzottjairol is. Az üzem 100 munkást foglalkoztatott.

8 Az Ivánkovits kékfestő család utódainak-birtokában fennmaradt egy 1866-ban készült és a mesterség főbb mozzanatait ábrázoló festett bádogtábla,

9 amely két oldalán megőrizte az akkori szegedi kékfestők névsorát : „Felmayer Antal id. és Lillin Károly. Wiedermann Josef. Ivánkovits Ferentz. Buresch János. Kohlmann János. 1866. Lágler Pál. Milka Frigyes. Dobrik Lajos. Pfeifer Károly. Köchler Ferentz. Hätzman Josef. Schindelek Josef. Kohlmann Károly. Kiefer Lajos. Broseka Ágoston. Wiedermann János. Huszthy Tamás. Kirner Kálmán. Maschek Adolf. Spinka Josef. Pribil Ferentz. Stoszke Lajos. Sponer János. Páll Máté. Kekezovits Mihály. Münster Josef. Leschenkoll János. Gróf Bálint. Szélesi Károly. 1866." Lehetséges, hogy a névsor környékbeli helységek mestereinek nevét is tartalmazza. Sajátos, de érthető, hogy a szegedi kékfestők víz közelében telepedtek le. így a sáncparti festők a mai Zrínyi és Oskola utcák tájékán. A Sánc vize a mostani Zrínyi utca irányában folyt. Az Ivánkovitsok, akiket nqgyfestők néven külön is számontarotttak, a Szentháromság utcában laktak a Jerikócsöpörke (ma: Ady tér környéke) szomszédságában. A század végén még 13 önálló mester dolgozott a városban. A szegedi kékfestők vásározó helye az egész történelmi Délvidék : Bánát, Bácska egyaránt. Szabadka nem volt piac, mert itt a parasztság inkább selyemben járt. „A vásárokra — írja Juhász Antal — rendszerint saját lovaskocsijukon jártak. Régen ugyanis minden kékfestő tartott lovakat a mángorláshoz. A portékát nagy, megvasalt ládákban szállították, amikből egy parasztkocsira a vásározó személyzet mellett kettőt tudtak felrakodni. Módos, nagyobb festők a jó vásárhelyekre 3—4 láda portékát is vittek, ezért ilyenkor fuvarost is fogadtak. Vásározni ment az egész család : a mester, a felesége, a nagyobb gyerekek, akiknek a segítségét már fölhasználhatták, rajtuk kívül egy segéd és az inas, de legtöbben két elárusító asszonyt is vittek magukkal. Az inas hajnalban a sátorverésnél segédkezett, majd lelkére kötötték: figyeljen jól, nehogy meglopják a mestert. Az elárusító asszonyok kiszolgáltak, de pénzt csak a mester és felesége vehetette át." A szegedi vásárokon, hetipiacokon való árusítás sátor alatt még századunk harmincas éveiben is a Széchenyi tér keleti oldalán, a Vásárhelyi Pál szobra mögötti útszakaszon volt. A szakmát részben régi területeinek elvesztése, részben pedig a bolti portéka rohamos terjedése a két világháború között elsorvasztotta. Manapság a környéken 6 Obermayer-Marnach, Éva, Österreichisches Biographisches Lexikon. 1815—1950. I. GrazKöln 1957. 297. Szegedi elosztóhelye a híres Eisenstädter kereskedelmi cég volt. 7 Gelleri 151. 8 Reizner III, 491. 9 A Móra Ferenc Múzeumban. 377