Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

PIAC Szegednek nemcsak a vásárai, hanem a piacai is mindig híresek voltak. Vásárra inkább a férfiak jártak, a piacra pedig főleg az asszonynép. A szerdai és szombati hetipiac tréfás neve garabolyos ünnep, amelyen a külvárosi, tanyai és környékbeli fehérnépek piacosruhában, azaz félünneplősen öltözve adtakvettek. A maguk ismeretei szerint a régi szegedi piacot Herman Ottó jellemezte

20 visszaemlékezve az Árvíz idején: „A halas piac sajátságos négylábú ládáiban a drága kecsegétől el a silány keszegig, a kanyargó Tisza minden ehető hala kapható volt, s a karcsú ollós rák csak úgy nyüzsgött benne. Karfák által körülfogott minden nagy négyszögben más-más cikkek voltak kirakva. Ahol paprikát árultak, ennek vörös színe uralkodott mindeneken. Ahol zöldséget, ott zöld volt minden. A cserépedény egy kis versenytérnek is beillő darabot borított. A hentesek, mészárosok, szappanosok sátrai szemközti sorokban utcaszámra állottak. A kendős zsidóság, a patyolatosok gyékényei hosszú sorokban nyúltak el." A városháza és vár közötti hatalmas térségen, a későbbi Széchenyi téren volt hosszú időkön át a nagypiac. Még századunk első felében is a piacozás nagy részének színhelye, bár állományán lassanként más újabb piacok, piacterek osztozkodtak. Öreg szegediek még jól emlékeznek a tér keleti részén a kékfestők, rőfösök, fityulaárulók sátraira, a Törvényszék előtt a kádárok, talicskások állására, a nyugati részen, a Zsótér-ház előtt a papucsosok, csizmadiák, cipészek, bocskorosok, kalaposok, a Kis Dávid-házzal (Széchenyi tér 15.) szemben a mézeskalácsosok sátraira, a Városháza előtt a szűcsökre. A piactéren állott a múlt század hetvenes éveiben lebontott barokk Szentháromság-szobor. Ezért született meg a már máshol is idézett szegedi tréfás szólás : mindön mögteröm a Szentháromság lapossán. Amint Csaplár Benedek magyarázza: „a szögedi tág piacon e mondattal felelnek a szegedi lakosok a szűk termést panaszló tanyaiaknak alkudozás közben." 1872-ben, tehát még az árvíz előtt épült a mai Széchenyi és Klauzál teret elválasztó két háztömb. Nyilvánvaló tehát, hogy a Klauzál téri tej- és kinyérpiac előtte a nagypiac szerves része volt, csak az építkezés különítette el. A tér keleti felén, a Kossuth-szobor körül ősi szokásjogon árultak akinyérsütögető asszonyok, akiknek kiváltságát a Tanács a céhes pékekkel szemben is mindenkor megvédte. Itt voltak a sajtosassznyok sátrai. Tejfölből, vajból, vájárjából, sokféle túróból nagy választékuk volt. Ide hozták be a hajnalban fejt tejet az alsóvárosi, tanyai és környékbeli asszonyok. Nem hiányzott a kávéduttyán sem. A népiesen Köz néven emlegetett Kis utcában volt a mindennapos ződségpiac, amely egészen a bérházig kiterjeszkedett. Itt árulgatott majd hat évtizeden át Balogh Ágnes, Móricz Zsigmond Rúzsa Sándorának egyik eleven forrása.

21 20 Szeged — a milyen volt. VU. 1879, 186. 21 Móricz Zs., A szögedi kufa. Híd 1940. 6* 83