Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

szokták árulni és a vevőnek kell megvasaltatnia. A talicskásra tehát csak a hidegmunka tartozik. Az agyvégekön az agyvégre való karika, röviden agykarika (megfelel a kocsikerék sátoikarikájának), továbbá a tűagykarika (a kocsikeréken az agykarika) látható. Az agyvég közepébe van mélyen beleerősítve kétfelől a vastengely, másként csap, népiesen csiba, amely az oldalakba fúrt lyukakban forog. A csap egyébként kétféle: paraszt talicskához a vásári csap, a. kubikostalicskához pedig a vastagabb kubikoscsap. Ez utóbbinál a lyuk alul nyílttá válik. Ezt a nyílást erős vaspántlika, a kisvas, másnéven alávas fogja át. Erre a tehertolás egyenletessége érdekében, továbbá főleg azért van szükség, ha a keréknek valami baja van, akkor könnyen, a talicska szétszedése nélkül ki lehessen emelni. Egyik-másik kubikos a talicskáját kemény fával szokta beótani. Az ótás úgy történik, hogy a nyárfából készült oldalnak a tengely körül eső részét két-három ujj szélességben és 10—12 cm hosszúságban bevágja, és megfelelően keményfával pótolja, a kisvas helyére pedig bőrt szögez. A nyárfadeszkában sűrűn előforduló görcs a talicskának nem árt, mert eiősen áll a helyén. Egyre azonban nagyon kell a talicskásnak vigyáznia : hogy a szabásnál görcs a szarvakba és vésésekbe ne essék. Lába csak a kubikostalicskának készül. A többi talicskafajtának, így a paraszttalicskának nem szokott lába lenni, csak külön rendelésre tesznek rá. így a piacon is szokott lenni néhány kész talicskaláb, amelyet a vevő kívánságára mindjárt rászeiélnek a talicskára. A talicskának a szegedi mesterek több fajtáját különböztetik meg. Ilyenek a paraszt-, kubikos-, aklos-, pozdorjás- és szenestaicska. A paraszttalicska, másképpen mönyétderekú taicska, szakmai nyelven gazdasági talicska a legrégibb ismert forma. Ládája terjedelmes, de alacsony. Ládát — mint mondottuk — csak rendelésre csinálnak neki. Alig van Szegeden parasztház, ahol ne volna. Használják trágyakihordásnál, különösen, ha már hitványas, továbbá régebben, még a két világháború között is őrölni valónak malomba tolásánál, kisebb paprikakikészítők, kertészek üzemében, továbbá zöldségfélének, gyümölcsnek piacra szállításánál. E szerepek egy részét már a kerékpár vette át. A paraszttalicska mindenesetre máig kapós portéka. A kubikostalicskának két fajtáját szokták Szegeden készíteni. Az egyik a szögedi taicska, másként szögedi kubikos (hozzáértendő : talicska), amely úgy épül föl, hogy a teher tolás közben megoszlik a kerék és az ember között. Ezt a fajtát különösen kőművesek, pesti kubikosok kedvelték a gépesítés terjedése előtt. Nehezen, de egyenletesen tolható. Nem „bukik". A szentösi taicska, vagy szentösi kubikos kereke nagyobb, feneke kisebb, mint a szegedié. Hátránya, hogy könnyű és ennélfogva „bukik". A teher súlypontja egészen a kerékre esik. Ezért megtörténhet, hogy a gyakorlatlan fiatal kubikos gyanútlanul átesik rajta. Kitűnően használható, ha a terhet pattnak, tehát fölfelé kell tolni. A kubikosok mellett téglaverők, homokoshajóból rakodó munkások is ezt a fajtát kedvelték. Szegeden nem készült, de ismeretes nálunk is a csongrádi taicska, amely lényegében a szentesi változata, továbbá a békési taicska, amely nagyjából a szegedivel egyezik, de a feneke keskenyebb. A szegedi talicska oldalhossza 110—115 cm, szélessége 32—33 cm, a kerék átmérője 14,5—15 coll (=40 cm). A szentesi hossza 108—110 cm, szélessége 38—39 cm a kerék átmérője 16 coll. A talp szélessége mindig 5—5,5 cm. A paraszttalicska szegedi méretei: hossza 4 suk és 2—5 coll, szélessége 17 coll, a kerék átmérője 14,5—15 coll. A mértékegységek használata az utolsó évtizedekben vált ingadozóvá. A mesterek ma paraszttalicskánál általában sukban és collban, a kubikostalicskánál pedig méterben 75