Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)
kére köti Benedeknek, hogy kifogástalan munkát végezzen, és legalább is közelítse meg a bécsi nyereg nemes formáját. Erre Benedek fölhajtja a külföldi nyereg egyik részét, ahova egy odavarrt címkén elrejtette a maga nevét. A századforduló egyik jeles mestere volt a Szabadkai úton (későbbi Petőfi sugárúton) dolgozó Viski György, akinek édesapja is szíjjártó volt. Az ő szájából Móricz Pál számos anekdotikus szakmai hagyományt örökített meg 8 . Az öreg Viski szerint a szegedi szíjjártókkal egyedül a debreceniek vetekedhettek. „Oly kapósak, becsesek voltak a szegedi lószerszámok, hogyha valamely községben, városban híre terjedt, hogy oda szegedi szíjjártó mesterek érkeznek, az odavaló mesterek kérve kérték őket, hogy műveikről mintákat rajzolhassanak. Egy-egy szegedi sallang lekópiázása végett még a révekbe, kompokba is eléjük jöttek." Viski apjának szokása volt, hogy a vásárokban csak akkor rakodott ki, amikor a többi mesterek már javarészt eladták a portékáikat. Hagyta őket boldogulni. Ő addig a legényével, fuvarosával előbb elborozgatott, jól becigánypecsenyézett. Mégsem maradt vissza a ládájában semmi sem. 1848 előtt sokat dolgoztak a betyároknak is a szegedi mesterek. A betyár szerette a sallangos pompát, a szép szei számot, a magyar nyerget, amihez tiszafüredi faragók faragták a favázat, úgyszinte a kulacsot is. Ezt egy megyebeli barkácsoló diófából faragta. Igazi szakmai remeklés volt a harminckét ágból font ostor. Úri emberek számára hegedűhúr vékonyságú bőrből készült. Rúzsa Sándor szabadcsapatát a Viski-műhely látta el szerszámmal. A szíjjártó mesterség szerszámanyaga és szegedi megnevezése a következő : A bőr kiszabása a szabódeszkán, vagyis az asztalra helyezett vastagabb keményfadeszkán történik a bicske, másként félhódkés (félholdkés) segítségével. A szabásra használatos a hegyénél meggörbülő görbekés is. A bőr, szíj egyenletes faragására szolgáló, újabban használatos kézi gépszerkezetnek bűrgyalú, a szíj egyenletes szélességben való kiszabásához használt kézi szerkezetnek szabógép, szabókés a neve. A bőr széleinek, érdességének lemetszésére szolgáló, vésőszerű szerszám neve szélszödö, a. gondosabb eldolgozáshoz ezután még a széledző is szükséges. A siftölőkés használatára két szíj egybevarrása előtt kerül sor. Segítségével a két egymásra kerülő bőrt elvékonyítják, hogy az összevanas ne legyen vastag és föltűnő. Egyik változatának sirfkés a neve. A szíjjártó a bőrlyukasztáshoz többféle árat is használ. Ilyenek a kerekár: rendes kerekszám ár, a sléfösár: rombuszalakú lyukat fúr, tőrár: varráshoz használatos erős ár, suszterár: görbehegyű ár. Cifrázásokra szolgál a szívvágó, csillagvágó, herelevélvágó: szív, csillag, illetve herelevél alakú bőrdíszítések beütésére szolgáló véső, csipkézővas: a bőr kicsipkézésére szolgál, bűrlukasztó: lyukasztó csípő a lószerszámnak, a nadrágszíjnak a megfelelő helyen való átfúrására. Laposfogó: a csatok összeszorítására szolgáló csipesz, kalapálóvas: mintegy 15x15 cm nagyságú, 2—3cm vastag, lyukakkal ellátott vaslap, amelyen a bőrön, szíjon végzett varrásokat kalapálják laposra. A varrásnak külön segédeszköze a csikó, varrócsikó, varrószék, küsü neveken emlegetett varróbak. Itt használatos a hasítócirkli is: körzőszerű szerszám, amely a bőrbe kissé belehasít és így megjelöli, hogy a szükséges varrás szép rendjében hová kerüljön. 8 Nemes Portörő Kelemen [ = Móricz Pál]: A szíjgyártó mesterségről. SzN. 1899, 161. sz. 62
