Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

1837-ben Somogyi Ferenc remekel: „kiadódott az remeklésre lször készítsen két bőrt, az egyiket fehéren, az másikát sárgán mutassa bé az céhnek. 2szor annak utána fog szabni az Céh háznál két lóra való farszijas kapás hámot lapos istrángokkal kettős kolbásza farszíjjal következendöképpen. 3szor fog kötni két rojtot." 1838-ban Kiss István helybeli remeklő mester igazolja, hogy ..vándorlását betsületessen elvégezte" és „a rajzoskolát szorgalmatossan járta." Ezt kapta „rajzolási remekül": 1. Rajzoljon egy pár lovat szembe állítva és szerszámokkal ellátva. 2. Két lóra való szerszámot széjjelcsatolva. 3. Egy lóra való szerszámot összeállítva. 4. Egy egész nyeregszerszámot rojttal ékesítve és pedig mind öszve állítva, mind széjjel szedve." Rajzait elfogadták. Most „nékie meghagyatott, hogy egy ökör és egy tehénbőrt az egyiket fehéren, a másikat pedig sárgára elkészítse." Látómesterei: Viski János és Buchberger István. A bőrök helyes készítését a céh elismerte. Most a remek kiadása következett, egy pár lóra való farhámos német szerszám készítése, amint az a rajzolaton szemléltetik, ezen fölül egy homlokra és egy nyakra való rojtnak készítése is. Látómesterek ugyanazok, de a szerszámszabásra valamennyi mestert összehívták. A remeket „szorosan megvizsgálták és úgy találták, hogy „szorgalommal és tudománnyal" készült. Kiss Istvánt mesternek bevették. Lényegében ezzel megegyező remeklési leírást olvashatunk 1841-ből (a remeklő: Abr ánovics Antal, Somogyi Mátyás) s még 1857-ből is (Lenhard József szijjártó segéd munkájáról). A szegedi szíjjártó céh leánycéhei 1780—1824 között Nagykikinda, Nagyszentmiklós, Szentes, Csongrád, Vásárhely, Bogáros, Csákóvá, Majsa, Félegyháza. A szegedi lószerszám A szegedi lószerszám jellegzetességével és megnevezéseinek páratlan gazdaságával igazán helyi bőrműves remeklésnek, alkotásnak számít.

7 A röviden szörszám, ritkábban szerszám néven emlegetett lószerszám tehénbőrből készült, amelyet régebben a szíjjártók vagy maguk dolgoztak ki, vagy tímároktól vásároltak. Ma bőrkereskedésben szerzik be. Amint visszaemlékeznek rá, a tímárbűr nem volt fölhízlalva, vagyis megfelelően cserezve, kimunkálva. Ezért —- ha ők nem segítettek rajta — sokszor szinte csontkeményre száradt és a ló testét fájdalmasan dörgölte. A modern gyári bur a célnak megfelel. A szerszám lehet egylovas vagy féllovas és kétlovas szerszám. Különbséget tesznek a magyar szörszám vagy parasztszörszám és a némötszörszám, más néven kúcsos szörszám között. Természetesen a magyar a régebbi forma: egyszerű, de díszesebb szerkezet jellemzi, míg a német súlyosabb, simább, célszerűbb. Amíg a magyar szerszám karikái könnyedén, de amellett erősen vannak a szíj megfelelő részéhez odavarrva, addig a németszerszám masszív vaskarikái, „kulcsai" csavarral vannak belemerevítve a bőrbe. Mindkét típus járja, de átmeneti formák is vannak közöttük. A németforma föltétlenül a városiasodás következtében hódít. A szerszám egyik fontos része & fejlő, fejedző, fejző, Tápén gyöplűfej, amely a ló fejét borítja. A kötőfék népünknél általában nem szíjjártó munka, hanem kötélből van. Az ünnepi fogaton ez elmarad, vagy elvétve szíjkötőfék használatos. Ennek álladzóját a marokszíj tartja. Van magyarkőtőfék is, némötkötőfék is. A fejlő részei : a fej'szíj, vagyis az a rész, amelyet a ló füle mögé akasztanak és amelynek alsó részéhez a zabla kapcsolódik; a homlokzó vagy homlokszíj a ló homlokára pántszerűen ráboruló vízszintes szíj ; az óradzó az orra hasonlóan ráfekvő szíj ; az álladzó régiesen 7 Anyaggyűjtésünkben, jellemzésünkben Szabó István és Börcsök Lajos alsóvárosi, továbbá Benedek Imre belvárosi mesterek voltak segítségünkre. 59