Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

A teveszőrből készült zsinór alakjára nézve lehetett lapos, háromélű, négyélű és gömbölyű. A lapos zsinórok közül a legkeskenyebbnek sujtás, az utána következőnek bogárhátú, a még szélesebbnek szallag, a háromélűnek pedig borítás volt a szakmai neve. A négyszögletes zsinórt egyenruhák díszítetéséhez, a gömbölyűt pedig kizárólag gombkötő munkálatokhoz használták. A bogárhátú, sujtás és borítás néven emKisbíró, kvártélymester, perzekutor zsinóros viselete (Tóth Molnár F. rajza, MFM) legetett zsinórral csak akkor lehetett szépen és kedvvel dolgozni, ha nem géppel készült, hanem a gombkötő verte a nyergen a maga kezével. A zsinórdíszítés és sujtásozás legalkalmasabb és legmutatósabb anyaga az arany vagy ezüst zsinór volt. Ezek ugyanis keményen állottak és így a sarkok, csúcsok, kanyarulatok, karikák igen tetszetően mutatkoztak. A zsinórdíszítés — Kabók szerint — a borítással végződött. Ez a múlt század hatvanas éveiben annyira keresett volt, hogy a gombkötők nem győztek a nyergen eleget verni belőle. Feltaláltak ugyan egy gépet, amely a borítást gyorsan tudta készíteni. A baj azonban az volt, hogy a gép bél nélkül nem tudott dolgozni, az efajta borítást tisztes ruhára nem lehetett föltenni. így aztán a géppel készített borítások csak olcsóbb, vásári munkára kerültek. Két szegedi iparos : Szabó Mihály gombkötő és Nigrényi Pál lakatos, addig fáradozott, amig közösen fel nem talált olyan gépet, amely a borítást bél nélkül is tudta készíteni. Amikor azonban az új gépre a szabadalmat megnyerték, a borítás divatja már hanyatlásnak indult. Találmányuk elismerésben részesült, de anyagi hasznát már nem élvezhették, mert a „világpolgári" viselet jött divatba. 393