Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

legyen. Hat napok alatt el készítessen. Aki megtapasztaltatik, hogy a Remekest alatomban különössen Tanította 4 forintokra Büntetődik. 1829-ből ezt olvassuk : Balogh János, Király István és Rácz Ferentz Remek darabjaikat ki adattni kérvén, igazságos kérésükhöz képpest, az nekiek és pedig sors húzás szerént Király Istvánnak és Rácz Ferentznek az új vagy is Őz formában, Balognak pedig a Szarvass formában, hogy a szerént remekjeiket készítsék, ki adattak. Ugyanitt: Elhatároztatott, hogy a Mester darabnak azon új formája is, mely ... az őz formája nevezet alatt adattatni végeztetett, ezen forma ezentúl és ez napságtul fogva valóságosan bevett formának tekintessen. A szegedi céhnek 1830-ban 118, 1850-ben 102, 1870-ben 9 mestertagja volt. Nevükró'l ismert céhmesterek a múlt századból: Major András (1827), Major József (1831), Babarczy János (1835), Követs Antal (1847), Mészáros József (1852), Kiss István (1854). A gyári vászon természetesen elsorvasztotta a képesítéshez kötött ősi szakmát, azonban a háziiparszerűen űzött takácsmesterség sokáig virágzott a szegedi tájon. Kisteleken, Dorozsmán és Sándorfalván szinte máig fönn tudta tartani magát. Itt föltétlenül számot kell vetnünk a családi hagyományok továbbélésével is. Ezek a takácsok — amint visszaemlékeznek — a tudományt úgy lestek el az idősebb mesterektó'l. így az állandó gyomorbetegséggel küszködő kisteleki Seres Mihály a szövést Wolford-Bürgés Sándortól tanulta. Mint mondja, akadtak ugyanis betegek, testi fogyatékosak, sánták, akik a parasztmunkára nem voltak alkalmasak. Ezeket rokoni, emberbaráti könyörületből is megtanították a szövés tudományára. A tanítványok nem voltak hálátlanok, és elaggott tanítójukat halálig támogatták ezzel-azzal : új termésből, borból, pálinkából, disznótori kóstolóból mindig küldtek az öregeknek is. Mint mondottuk, ezek a takácsok csak háziipari szinten dolgozhattak, ami azt jelentette, hogy vásárokra nem járhattak, tanulókat nem vehettek föl, segédet nem tarthattak. Szorgosabb munka esetén csak családtagokat foglalkoztathattak. Ezzel szemben sem kereseti, sem forgalmi adóra nem kötelezték őket. A kisteleki, sándorfalvi, dorozsmai paraszttakácsok megszőtték a kendert, ritkábban a lent, továbbá rongyot, pamutot, néha gyapjút. Törülközőket, kosár-, szakajtó-, kenyérruhákat, lepedőt, zsákot, pokrócot készítettek belőlük. Szőttek hozott anyagból, de — főleg kendervásznat, vászonholmikat — saját fonálból is. Ez utóbbihoz maguk termelték, dolgozták föl és fonták meg a kendert. A szűtetők rendesen rozsot adtak a vászonszövésért. A pokróc pénzért készült. A szüvőszék már a boszorkánypörökben szerepel. 1731. Mostani aratás tájban pedig egy szövőszéket kéretett Csipkekötő az fatenstül.? Váza és alkatrészei egyaránt keményfából készültek falusi bognárműhelyben. Három-négy nemzedéket is kiszolgál. Váza négy oszlopszerű lábon áll. Hátulján a pad. Ezen ül szövés közben a takács. Van rajta bordatartó különböző méretű bordákkal és a csavaros beállító. Aszerint, hogy mit akar a takács szűnni, van két- vagy négy lábító, ritkább nevén lábriktó, és velük azonos számú segédlábító és húzólánc. További alkatrészei a közteslécök és a nyistkeret. ¥JL utóbbiban függőleges spárgasor és vasszömek. Van még nagy alsóhengör a fonal tartására, adagolására, és kisebb fölsőhengör, amely a fonalsorokat továbbítja. Van kezdőléc, végzőléc, feszítőléc, elosztóléc is a szövőszéken. Sajnos, nem rajtunk múlt, hogy leírásunk nem részletezőbb. A szövés eszköze még a gömbölyítő, csévélő, másként csívelő. Ehhez tartozik az orsóláda, orsó, és orsótengöly. Afővetőmotolla, másként nagymotolla tartozéka a csontlyukas fővetőlapocka. 3 Reizner IV, 469. 374