Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

A takácsinas 3 évig tartozik a mesterséget tanulni. Felszabaduláskor a céhnek fizet fél font viaszt és 10 dénárt. „A kis társaságnak pedig tartozik egy Legény igassággal, úgymint 13 dénár és egy Pint borral, az mely Borral meg körösztöltessék és minden Szokására az Mesterségnek megtaníttassék." Köteles ezután még három évig vándorolni. Céhpecsétjük körirata: Sze:W:Tak:Czeh:Pécsit: 1763.

x Nem tudjuk, mikor lett a céh védőszentje Szent Szeverin, de az 1822-ben készült céhzászlajukon már rajta van. Föl kell tételeznünk, hogy a patrónust még a XVIII. században választották, amikor még a céh német jellege elevenebb volt. Szeverin, helyesebben Szevérus Ravenna püspöke, a IV. században élt. Világi életében takácsmesterséggel kereste a kenyerét. Ereklyéi a középkor folyamán Erfurt városába, Németországnak máig egyik legjelentősebb szövőipari központjába kerültek. Itteni temploma a város egyik legszebb műemléke. Mindebből érthető, hogy Szevérus a takácsok, kendőszövők, harisnyakészítők patrónusa lett. A XVIII. század tömeges délnémet bevándorlásaiból és a magyar legények külföldi, elsősorban német földi útjaiból érthető, hogy a század derekán már virágzó szegedi céh is őt választotta védőszentjéül. Zászlajukon azonban jellemző tévedésből S. SEVERIN EPISC: ORA PRO NOBIS olvasható. Szeverin ugyanis Köln és a Rajnavidék egyik legnépszerűbb szentje volt, a szakmával azonban nincs kapcsolata. A takácsok céhzászlója (MFM) 1 A céh múltjáról még néhány adat Reizner III, 46. 372