Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

sokszor egyéb papucsárut is tartottak régebben raktáron, így papucsfejnek való selymet, szövetet, pillangót. Ezeket leginkább Csehországból hozatták, néha ró'fös boltokban is mérték. A szalagok beszerzésére a századforduló táján Kohn M. és Társa szalagkereskedőknél került sor, akiknek minden népies igényt kielégítő' dúsgazdag szalagválasztékuk volt. Papucskészítés A papucsos fölszereléséhez hozzátartozik elsősorban a műhely, vagyis az a deszkapódium, amelynek üres az alja, hogy így a rajta dolgozókat megkímélje a sokszor földes, esetleg kövezett helyiségben való felfázástól. Az a haszna is megvan, hogy így a szerszámok nem szóródnak el. A műhely az ablak közelében foglal helyet. Közepén áll a rendesen kőrisfából való nagy tőke, amelyet az ismert háromlábú suszterszéken ülve, több papucsos is közrefoghat. A tőke főleg azért szükséges, mert folyton ütögetni kell hozzá a készülő papucsba tett, papucsfa néven emlegetett kaptafát, hogy annál szilárdabban, feszesebben álljon. A tőke tetején a szükséges szerszámok: kalapács, ár, szögesdoboz, tűtartó, kármentő, bicske, kerekítő, sarokdörgölő, musta. Oldalára akasztva harapófogó. A falon szögre akasztva és elrendezve több méretben, a talp-, fej-, padló-, ódalbürforma. Ezeket állandó használatra a papucsos házilag előre elkészíti, kemény papírból vágja ki. Állványon vagy polcon a szabódeszka, papucsfák. Ezeket a lábfej bőségéhez képest még a hovály, vagyis lapos, a végén olykor kissé hajlított, nyelvalakú fa, amely ráfekszik a papucsfa felső részére, továbbá a több méretben készült csaptató egészíti ki. Ez utóbbi ékalakú fapöcök, amely szükség szerint a fejbőség szabályozása érdekében a papucsfa és a hovály közé illeszthető. A műhely alá szerelt fiókban vannak elraktározva a fasorok, sváb, továbbá a bőrök, tartalékszerszámok. Valamelyik sarokban ott áll a csikó. A bőrök kiszabása, így в. fejszabás, talpszabás, padlószabás a mintegy 50X40 cm nagyságú, erős szabódeszkán a föntebb már felsorolt forma felhasználásával különleges alakú vágókés, a bicske segítségével történik : az élével is, hegyével is dolgoznak. Ha szükséges, a talp húsát, vagyis kidudorodását, egyenetlenségét is a bicskével most faragják le. Erre a célra azonban a szövetkezetben manapság már az egalizáló, vagyis kerékkel hajtható késrendszer szolgál. A talpbőrt egyébként kiszabás előtt takarékosságból, de edzetésből is be szokták áztatni, hogy megnyúljon, az ő nyelvükön mögszivalkodjon. Ezután következik a szeges, szegőzés, vagyis a papucs fej- és oldalbőrének részben kímélés, részben pedig díszítés céljából vékony szattyánbőrrel való szegélyezése. Ez a munka újabban géppel történik. A papucsfej több részből áll, amelyeket a fejforma segítségével szabnak ki. Az alsó réteg birkaszattyánból, újabban vékony viaszkos vászonból van. Erre a jobb tartás érdekében papírt, a papírra meg köppervaszonból közbélést ragasztanak, amelynek szakmai nyelven grádli a neve. Erre kerül azután szintén ragasztással a kívánt anyagból a a papucsfej. Hogy szebben álljon, a szárny végébe és az orrba is tesznek megfelelő alakú papirost, vászondarabot. Az előbbinek szárnyapapír, az utóbbinak pedig kapli a szakmai neve. Ha a papucsfej így elkészül, akkor még kétoldalt az oldalbőröket ragasztják rá, de csak abban az esetben, ha a fej nem borból van. Megemlíthetjük még, hogy munka közben a papucsfejre vékony ruhadarabot tűznek, hogy ne szennyeződjék be. Mindezek után a talpbőrt és fejbőrt fonákjáról, szakmai nyelven unkert összevarrják egymással, de a fejbőr két oldalsó nyúlványát, amelynek szárny, papucsszárny a neve, egyelőre szabadon hagyják, nem varrják oda. Ez a művelet a talpalás, amely különösen selyem-, régebben pillangós papucsok készítésénél igen kényes munka. Az a legény, aki azt ügyesen végzi, több bért szokott kapni a többinél. 342