Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)
vagy a Debrecenbe menekült szegedi írástudók, literátusok ösztönösen érvényesülő szegedi anyanyelve ihleti, de az is föltételezhető, hogy a Debrecenbe nagy számmal menekülő szegedi mesterek céhüket, céhirományaikat is magukkal vitték és Ősi céhlevelüket ott meg újíttatták. Nem tartozik ide, mégis megemlítjük, hogy a XVI. század második felében Kolozsvárra menekült Szegedy György szabómester több céhlevelet fogalmaz, vagy dolgoz át latinból az ottani céhek számára. Ez föltétlenül a szegedi céhélet kiváló fejlettségét, szakmai és műveltségi színvonalát mutatja. Bármint álljon is egyébként a dolog, a debreceni céhlevél nyilván azokra az időkre, tehát a XVI. századra jellemző szakmai állapototokat örökít meg amelyek Szeged akkori varga életére is érvényesek. Eszerint a céhmestert vízkereszt napján választják, a megtiszteltetést visszautasítania nem lehet. Ellenkező esetben „ez esztendő és három napig ne míhelhessék az mesterségben". A választáson minden mester személyesen köteles szavazni. Az új mester remeklés alkalmával tartozik a„céhpersölbe" 10 forintot fizetni, a főbírót egy szekernyével, a két céhmestert pedig két „öltözőkesztyűvel" megajándékozni. Remekben csinálnia kell „egy files cipellest, egy szekernyét és egy asszonyállatra való sarut". A céhlevélből kitűnik, hogy a varga ebben a korban még tímár és lábbelikészítő volt egyszemélyben. A mesterséget nem lehet eladni, elhagyni. Előfordul ugyanis, ha nem sok hasznot lát belőle, akkor céhjogát árulja és a városból iparkodik eltávozni. Betegség vagy „vénség" idején is csak olyannak szabad eladnia, aki meg tud remekelni. A mesterfiak örökölhetik a vargaságot, de ők is remekelni tartoznak. A mesterlány,-özvegy viszont eladhatja a mesterséget, ha nem akarja folytatni. A céhlevél rendelkezik a bőrvásárlás módjáról és a céhbelieknek különleges elővételi jogokat biztosít. A szegénységgel küszködő új mester támogatásban részesül. Égett bőrből dolgozni nem szabad. A kontármunkát elkobozzák és az ispitálybeli szegényeknek adják. A kompolár ( = kereskedő, régi szegedi, délvidéki táj szó) se vehesse meg, mert azt is megbüntetik. Ha a vargamű, vagyis készítmény 15 napon belül megfeslik, akkor mestere büntetést tartozik fizetni és munkáját kijavítani. A céhlakodalom azaz céhmulatság alatt mindenki békességben legyen, mert a céhmesternek súlyos esetben joga van a rendbontót még láncra is veretni és a bíróval tömlöcbe vettetni. Békevilágban varga városban fegyvert nem viselhet. Céhtársának holttestét köteles mindenki a temetőbe kivinni, sőt „közönséges ember" elföldelésében is segédkezni. Küzdenek a közvetítő kereskedelem, a kompolárság ellen. Ha a szolga néven is emlegetett vargalegény naponta hét „asszonyi embörnek" való sarut megcsinál, akkor heti 70 pénzt kap bérül. Jogosult a legény a gazda minden 50 bőre mellett 2 bőrt a maga hasznára kikészíteni és az egyik bőrt a gazda cérnájával, talpával, szerszámával feldolgozni. Egy kád tehénbőr mellett ő is kikészíthet egy borjúbőrt. Ha valaki szakmányos akar lenni, 3 nap alatt 18 asszonysarut kell elkészíteni. A szakmányosnak joga és kötelessége, hogy „az mesterek között széjjel járjon mielni" és egyiknél-másiknál 50—50 sarut csinálni. A legénynek joga van kialkudni, hogy elmehessen aratni és „takarni". Az inasidő, másként apródesztendő legalább másfél év. Az inas eltartásáról, fehérneműjéről, lábbelijéről a mester gondoskodik. Az apródesztendő után a bérösesztendő következett. A városba érkező vargaszerszámokat a céh osztja szét. Külföldi szerszámot csak a maga számára vehet a mester. A felszaporodott gyapjút csak a csapóknak szabad eladnia. A foltozóvarga a legények céhéhez tartozik. Előírják neki, mit kérhet az öregszekörnye, térdsaru talpalásáért, illetőleg fejeléséért. Az egész és félmesterség váltságjövedelmének harmadrésze a debreceni ekklézsia, a bírságjövedelem nyolcadrésze pedig a debreceni „keresztény Schola" tartására szolgáljon. A szegedi vargák, bőrművesek hódoltsági szervezetéről sajnos nincsenek följegyzéseink. Működésüket azonban bizonyítják azok a XVII. századból szórványosan ránkmaradt adatok, amelyekből kitűnik, hogy jelentős piaci körzetük volt. így a nagykőrösiek a királyi kamara számára ajándékul rendszeresen itt vásárolnak csizmát, sot rókabélést is. 1640. Attunk Szögeddé 2 bokor csizmára 4 Ft. 1680. Oláh János uramnak prókátor Laczkovics István számára vásároltunk Szegeden Két róka bélést 20 tallér. Szeged város tanácsa is állandóan megtiszteli a királyi kamarát csizmával, amely olykor karmazsinból készült. Egy példa : 1659. Hoztanak az Mező Szegediek az ő fölsége nemes pozsonyi kamarájára szokott adójuk szerint száz fogás kösz halat, negyven pozsárt és öt pár csizmát, mely quietáltatnak. z 3 Török-magyar kori Okmánytár. 327
