Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

TABAKOSOK A tímárságnak némileg specializálódott ágához tartoztak a tabakosok, más néven fehértímárok, ismént másként szattyánosok, szattyántímárok, akik a finomabb bőrök kidolgozásában jeleskedtek. A céhiratokból nem tudunk róluk semmit. Ezen azonban nem szabad csodálkoznunk, hiszen nem vezették őket rendszeresen. Az egykor virágzó szegedi tabakos mesterségről, vagyis a bőrfeldolgozás sajátos finom módjáról alig tudunk valamit. A kellő időben, vagyis virágjában nem akadt szabatos megörökítoje. Cserzy Mihály (Homok) jeles szegedi iparos író ejt néhány szót egyik kötetben meg nem jelent tárcájában

6 a régi tabakosokról. Tömörkény egyik novellájában

7 olvashatjuk: tabakos=asszony lábakra dolgozó finom tímár. Cserzy részletesen igyekszik megmagyarázni a szót, illetőleg mesterséget. Az Ő előadását itt-ott még öreg szegedi tímár és más, bőrrel dolgozó mesteremberek visszaemlékezéseivel is kiegészítjük. Az igazi tabakosok szerinte leginkább Erdélyben dolgoztak. Itt az Alföldön vagy Dunántúl többnyire csak „egyszerű" tabakosok éltek, akik csak a birkabőrt dolgozták ki, és ebből subára való fehérírhat, leginkább pedig csizma- és papucsbélésnek való szattyánt készítettek. Az így feldolgozott juhbor tabakszattyán néven is ismeretes volt. Cserzy idejében csizmában már nem igen alkalmazták bélésnek, mert a vászonnál drágább volt, hanem inkább csak a papucsosok készítettek belőle bélést, oldalfoltot. Az igazi tabakosok a kecskebőrt is kidolgozták, és ebből lett a kordován. Előbb leszedték aról a gyapjút, azután csávába tették, és ott pácolódott bizonyos ideig. Amikor kész volt ez a müvelet, különböző színűre festették az állati bőröket, ennek végeztével pedig dörzsölni kezdték. Volt ehhez való két fafogóval ellátott gömbölyű üvegjük, amivel a négylábú, fanyerög néven emlegetett bakon olyanra simították a bort, mintha az fényes lap lett volna. Ekkor következett befejezésül a vakolás, hogy a bőr szép fodrot kapjon. Az így kimunkált kecskebőrt kötésekbe foglalta a tabakos. Egy kötésben volt 10 darab. Valamennyi a lábhegynél fölfűzve, és így vitte föl a pesti vásárra, ahol igen kapós volt abban az időben az ő gondos kezemunkája. Cserzy röviden még azt is megemlíti, de még mi is hallottuk, hogy cserzés céljaira legalkalmasabb volt a kutya fehér ürüléke, a benne levő savak miatt. A tabakosinasok szögesbot végére bökve szedték össze az utcán. Régi szakmai visszaemlékezések arról is tudnak, hogy a múlt század folyamán még egész utcasor tabakos élt Szegeden, de helyét már nem tudták megnevezni. 6 Cserzy M., Régi mesterségek. SzH. 1903, 206. sz. 7 Tömörkény L, Munkák és napok 481. 21 A Móra Ferenc Múzeum Évk. 77. II.