Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

nadrágszíjat húzzák. Az ellenző, ellendző, Tápén pelőce, tanyán elöte, vagyis a hast ék alakjában borító, nadrágszíjra húzott rész, amelybe a zsebkendőt szokták dugni. Innen a nadrágnak tápai, halászat szókincséből átkerült pelőcés nadrág, tanyai előtés nadrág neve is. A magyarnadrágba olykor katonáját szakmai néven ismert vattapárnácskát is varrtak, hogy a kissé befelé hajló láb egyenesnek tessék. A télen viselt bélelt nadrágnak kétszörös nadrág a tápai neve. Tápai jómódú család (az I. világháború idején) A nadrágot, főleg a két comb elején még a századfordulón is dúsan kizsinórozták. Ez dísz volt a vitézkötés. Állítólag vitéz alakban is járta. A zsinórozás alatti varrásnak Nátly József följegyzése szerint inalás volt a neve. „Nézzétök mög az urasági hajdúnak — írja Tömörkény

86 — vagy pedig a megyei huszárnak nadrágját: az úgy ki van hányva vitézzel, hogy nem is látszik tűlle a nadrág." A vitézkötésnek Kabók Imre szakmai leírása szerint

87 volt óra, nyaka, képe, szára. Alakra nézve volt kerekképű és hosszúképű vitézkötés. Az előbbit másképpen bakakötés, az utóbbit pedig huszárkötés néven is emlegették. A vitézkötésnek a nadrágnyíláson végződő szára kétféle volt : egyszerű és duplaszárú. A vitézkötés fonása az orránál kezdődött és a nyakánál végződött. Más, már csak név szerint ismert fajtája volt a bornyúszájú vitézkötés, továbbá a rostélyos vitézkötés. Mint Kabók írja, a nadrágzsinórozásnak Szegeden igen kedvelt fajtája volt még a tulipántkötés is. Tömörkény L, A kraszniki csata 145. Kabók I., A magyar zsinórdíszítés leírása. Kézirat.