Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

száz arany gyűrűt, bálokat, mely bálokba voltak purgomálok, istametok, iskarlátok, gránátok, egyébféle posztók végekbe, posztós szekerek. A purgomál minden valószínűség szerint a lombardiai Bergamo városára utal, amely szövőiparáról már a középkorban híres. Az istamét, azaz szitaszövet francia, az iskarlát velencei, a gránát pedig eredetileg granadai honosságú ruhakelme.

7 Pap Benedek leltárából is világosan kitűnik, hogy a szegedi ruhaviselet a háziipari készítmények (vászon, gyolcs) kivételével, már messzire kilépett az önellátás szerényebb kereteiből, és egyrészt belekapcsolódott az európai árucserébe, másfelől pedig nyilván a külföldi divatokhoz is alkalmazkodott. Pap Benedek kassai raktárában még a braszlai néven emlegetett, Boroszló városára utaló posztó is szerepel, ami bizonyára Szegeden sem volt ismeretlen. Csak sajnálni lehet, hogy egykorú viseleti ábrázolás Szegedi Kis István és Szegény György ötvösmester képmását nem számítva, nem maradt ránk.

8 Öltözetük azonban aligha tekinthető jellegzetesen szegedinek. A török hódoltság a szegedi népviseletben is módosulásokat, eltolódásokat, változásokat idézett elő. Sok adatunk sajnos nincsen, de szerencsére a körvonalakat ebből a kevésből is világosan kirajzolhatjuk. Középkori virágzó céhességünk elsorvad ugyan, hiszen csak a csizmadia és szabó mesterségről vannak biztos adataink és értesüléseink, de nyilvánvalóan legalább még a szűcs szakmának is működnie kellett. Ezt a szegedi jószágtartás töretlen virágzása is lehetővé tette. A török viseleti kultúra hatására természetesen újabb szegedi iparágak is kibontakoznak, gazdagodnak, így a papucsos, gombkötő szakma.

9 Ezek eleinte nyilván a betelepült török lakosságnak dolgoznak. Más helyen is szó esik még róluk. Mint láttuk, a bőrművesség megtartja régi szegedi jelentőségét, sőt a törökök révén finomabb keleti technikákkal, így a fehérbőr, szattyán, kordován, karmazsin feldolgozásával is gazdagodik. A Felsővárosnak máig Tabán néven ismert tiszaparti része föltétlenül a török tímárok telepének emlékezetét őrzi. Ebbe a korszakba nyúlik vissza a híres szegedi papucsos mesterség kibontakozása is. A papucs tudvalevőleg török hagyaték hazánkban, de főleg Szeged városában. A szegedi paplankészítés is a török korban válik híressé. Eredetileg török mesterek honosíthatták meg, és tőlük tanultuk el. Nyilván ilyenféle a helyzet a Szegeden vásárolt és a pozsonyi kamarához jelképes adóként elküldött szőnyegeknél is.

10 A török viselet szegedi hatása igen jelentős volt, hiszen még a XVIII. századi szegedi iratokban, végrendeletekben is sokszor olvasható a bujavászon (=hímzett török vászonkelme), csalma (=tatársüveg), skófium (=hímzŐfonál), töröking, tör okkor dovány, törökpapucs, törökszőnyeg, törökzsinór.

lx 7 Csefkó Gy., Balázsdeákmente. MNy 1934, 308. 8 Szegedi Kis István arcképe irodalomtörténeti kézikönyvekből közismert. Szegény Györgyét közli Mihalik S., Németországi magyar ötvösök. Magyar Művészet 1937. 9 Bálint S., A szegedi papucs. Szeged 1955. 10 1642. Ügy adtuk és engedtük az megh nevezett Szegedi városnak, hogy mi nékünk in recognitionem dominii palatinalis esztendőnként egy pár persiai, avagy schallat oszlopos szőnyeget adván árendálhassák valakinek akarják és magok is élhessék a kun pusztákat. Eszterházy Miklós nádor leiratából. Az ajándékozás megismétlődik 1649, 1662, 1665, 1681 és 1685-ben is. Reizner IV, 181, 188, 194, 195, 203, 204. 11 SzegSz megfelelő címszavai. 252