Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

bödönszerű, kétfülű cserépfazéknak, amelyben valamikor a hántolt köleskását tartották, kásásfazék a tápai neve. A mintegy háromliteres cseréptálnak porcióstál, a legnagyobb méretű, 40—50 cm átmérőjűnek pedig elsőtál, rendeltetése szerint mosogatótál a szakmai neve. A fazekasok különbséget tesznek a paraszttálszélű 'keskenyebb szélű', és urastálszélű 'szélesebb szélű' cserépedény között. Ez utóbbinak népünk nyelvében tréfás seggönülő jelzője is járja. Annak a cserépfazéknak, amelyben lekvárt szoktak eltenni, csésze a tápai megkülönböztető neve. A högyösfenekű fazék derekán kiöblösödik ugyan, de talpa felé elkeskenyedik. Ennek ellenkezője a talpasfazék: kiszélesedik a feneke, vagyis alapjának nagyobb a kerülete, mint a szájának. A bögre, ritkább, török eredetű nevén töndzsöre, tápaiasan töncsöre, csöntöre, csöncsöre aprócska egyfülű fazék tej, tea ivására, tejföl, tarhó számára. Ha a szokottnál nagyobb, karcsúbb, akkor szélke néven emlegetik. Ennél is nagyobb a tejesfazék. Az olyan bögrének, amelynek alakja nagyjából a csizmaszárra emlékeztet, a szakmában csizsmaszárbögre, egyszerűbben csizsmaszár a neve. Öregek emlékezetében még él a tótfazék, tótkorsó is, amely szintén mázatlan volt. Ezeket az első világháború előtt cserépedényekkel megrakott ekhós kocsikon vándorló, utcáról utcára haladó, sarkokon meg-megálló szlovákoktól vásárolták. Itt említjük meg, hogy azokat a nagyobb cserépfazekakat, tálakat, amelyekben — kemencébe téve — főztek is, a vándorló drótostótokkal körüldrótoztatták. Mint történeti áttekintésünkben is rámutattunk, a szegedi múzeum igen értékes cserépgyűjteményét eredet szerint igen nehéz elkülöníteni. A szegedi fazekasok nemcsak a mesterségükhöz tartozó használati tárgyak, főleg háztartási eszközök és edények készítésével foglalkoztak. Munkakörük ennél valamikor nyilván szélesebb volt, és legalább egy fönnmaradt emlék bizonysága szerint kiterjedt a szakrális kerámia területére is. Az emlék egy Szent-háromságot ábrázoló kerek, tálszerű dombormű, amely stílusa szerint a XVIII. század barokk népművészetére utal, de nyilván régebbi példaképei és hagyományai is lehettek.

9 A szegedi nép fokozódó polgárosodása, a gyári porcelán- és bádogedények mind döntőbb hódítása következtében a mesterség elvesztette hajdani nagy hírét, jelentőségét. Egy-két mester máig megél ugyan, de már leginkább csak virágcserepek, alájuk való tányérok készítésével foglalkozik. Sajnos, a szegedi múzeum Reizner János megdöbbentő konoksága miatt kellő időben elmulasztotta a szegedi fazekasság emlékanyagának összegyűjtését. Alig van néhány olyan tárgya, amelynek szegedi illetősége biztosra vehető. A mai, egyébként igen szép gyűjtemény jelentős részében Vásárhelyről származik. Nagy baj az is, hogy a múlt századból is igen szűkös a szegedi fazekasiparról szóló érdemleges följegyzésünk. Hogy mégis valamit elo tudunk adni, azt elsősorban Palotás János alsóvárosi mesternek köszönjük, akinek családjában a szakma már nemzedékek hosszú sora óta öröklődik.

10 Idézgette is a szegedi példabeszédet: varnyúnak varnyú a fia. 9 Alsóvároson, a Röszkei utca 5. számú ház homlokzatára volt falazva. Az alsóvárosiak ezért jézuskás ház néven emlegették. Ugyané helyen, a vízelőtti házon is rajta volt, majd erre a házra rakták rá. Hajdani gazdáját, Márki Sándort az öregek jeles búcsúvezetőként emlegették. A jámborabb hívek idejártak közös ájtatosságra. A ház új gazdájától mi szereztük meg a harmincas években. Lehetséges, hogy valamikor fazekasmester hajléka, illetőleg műhelye volt itt. 10 A Szent Antal utcában dolgozik. Mellette több adatot köszönünk Sebők Ferenc bankigazgatónak, akinek édesapja, Sebők János a múlt század utolsó évtizedeiben jeles fazekas volt, a Boldogasszony sugárúton dolgozott. Korán meghalt, a mesterséget özvegy édesanyja és bátyja folytatta. Ez később több szegedi szakmatársával Hódmezővásárhelyre költözött át és ott dolgozott tovább. 15* 227