Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

Öreg tanyaiak úgy emlékeznek, hogy a szélmalom építéséhez sokszor hívtak malommestör néven emlegetett vásárhelyi barkácsolókat. Az újabb időkben a Szegedvidéki szélmalomnak négy vitorlája volt, a neve pedig fölülhajtós, mivel orsaja a később még jellemzendő sebeskerékpadon foglal helyet. Emlékeznek azonban az alólhajtós malmokra is, amikor az orsó a földszinten, a kőpad alján forgott. Ezeket később fölülhajtóssá építették át, így a szatymazit is. Tömörkény szerint a század elején Algyó'n még járódeszkás szélmalom is volt, de sajnos, nem jellemzi. A múlt században a legtöbb tanyai szélmalom mellett szárazmalom is állt: nyáridőn sokszor hétszámra sem fújt a szél. Számos ilyen kettős malom mellett kovácsműhely is dolgozott, hogy az esetleges kocsijavítást, patkolást a lisztvárás ideje alatt elvégezzék. A szélmalomban 2, néha 3 kopár szokott lenni. A szél erejétől függött, hogy mennyi tud forogni. Az újabb idők hatása, hogy a szatymazi szélmalom egyik kopárját ásványolaj hajtotta, a szoregi pedig már elég régóta volt villanyerőre működő darálómalom. A tanyai élet hőskorában szinte kizárólag csak rozslisztet őröltek, később a tisztabúzalisztre is alkalmasint sor került. Amikor szűkös volt a termés, akkor az árpalisztet búzaliszttel, a rozslisztet pedig kukoricaliszttel őrölték össze. Emlékeznek rá, hogy a máig emlegetett szűkesztendőben (1863) kölesből, sot a tarack (Triticum repens) néven ismert megszárított, összedarabolt kóróból is Őröltek lisztet, illetőleg sütöttek kenyeret. Boldog volt, aki a szélmolnártól kovásznak kőmorzsával telt kotisztító lisztet kaphatott. Jószág számára az újabb időkben is szoktak darálni cirokmagot, tányéricamagot, hitvány paszulyt. Valamennyit egy kis árpával, kukoricával vegyítve. Olykor még a paprikaőrlésre is sor került. Előfordult, hogy a kölest is szélmalomban hántolták. Ilyenkor az alsókőre négy ujjnyi vastagságban agyagot borítottak, ezt disznósörtévei szurkálták tele, hogy a felülete tüskés legyen. Amikor megszáradt, a kölest rászórták. A felsőkövet csak annyira eresztették rá, hogy éppen forgassa, súrolja. A hántolt köles azután a sípókán folyt le. A betyárvilágban bizony megtörtént, hogy a küszöb alatt beástak a homoki szélmalomba, vad kutyákkal kellett védekezni tehát a tolvajoktól. Tömörkény még szemtanúként írja, hogy az egyik „szélmalom udvarán még megvan a karón a kerék: a kutyáknak való téli lóhús tartási helye... Őszi vásárokon öreg lovakat vásároltak s ahogy lebunkózásuk sorra került, húsukat fölvetették a rúd tetején levő kerékre. Abból porciózták azután a kutyáknak." A szélmolnár legtöbbször gazdája is volt a malomnak. Ha úgy bérelte, akkor a malomgazdáé volt az adó, karbantartás és a vám 1/4 esetleg 1/3 része. A gazda a szélmalom szomszédságában eggyedösfődet is juttatott a molnárjának. Az Őrlésért nem pénz, hanem vám járt: a darálás után 9%, a lisztőrlés után 10%. Régebben 1 vékából 2 köpó'ce vám. Ha a molnár bérlő volt, akkor tartozott a vámot nyílással ellátott, lakattal lezárt hombárba önteni és időnként a gazdával megosztani. A szoregi szélmalom 1899-ben 4000 forintért, a szatymazi 1912-ben már csak 3000 koronáért cserélt gazdát. A szegedi tanyákon híres szélmolnárok voltak: Bakay András, Öreg Enyingi István, Enyingi Antal, Dékány József, Faragó György, Fehér Sándor, Gojzer András, Kalmár Ferenc. A szoregi szélmalom teljesen téglából épült. A tanyán vályogból, csak az alapja tégla. A fölfelé keskenyedő vályogfalban téglasor is akadt, amelynek futósor volt a neve. Arra szolgált, hogy az eső nehezebben kezdje ki a sarat, ugyanis a vályogból épült malmot kívül-belül betapasztották. Kívül minden évben szükség volt a sárvakolat kijavítására, mert az eső sok helyen föllazította és lemosta. Ez a tapasztás a megfelelően állított vitorlaszárról történt. Olykor a külső falba a legveszélyeztetettebb helyekre tetőfedő cserepeket is borítottak. A meszelés aránylag ritka volt. 214