Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)
Ezt a szállító hagyományt az első világháború előtt a gőzmalmok is átvették : a kocsi, ló a malomgazdáé volt, aki kocsist fogadott hozzá. „A kocsinak leginkább fából szokott lenni az oldalcserénye, az egész oldala pedig molnár-szín kékre van festve. Ennek a neve csúvárkocsi. A lisztesképű ember, aki rajta ül: a csúváros, a lovak a csúvárlovak. Kocsi, ember, meg a ló együtt szoktak csavarozni. Az egész foglalkozás neve pedig: csúvározás... A munkájuk abból áll, hogy reggeltől-estig járják az utcákat. Akinek őrletni valója van, kiszól a kocsisnak, hogy álljon meg, majd felhajít a kocsira egy zsák búzát. Hát jól van. Azután megy tovább. Más ház előtt meg leáll egy zsák liszttel. így megy ez egész nap" — írja Tömörkény. 15 A malmos járatta a búzáért a csúvározót és ugyancsak ő küldte haza a lisztet. Pénzbeli elszámolás nem volt, mert vámra Őröltek és ezt a vámot már a malomban kiszedte a molnár. A zsákokat zsákhordó fa segítségével vitték a kocsiról a csónakba, majd a malomba, illetőleg vissza. A gabonát Őrlés előtt megrostálták, majd egyfából, vagyis egy darab fából vájt teknőbe öntve vízzel mögszentölték, azaz meghintették, összeforgatták. Ettől a korpa könnyebben elkülönült, másrészt pedig a súrlódás okozta égés veszélye kisebb volt. Ezután kezdődött a fölöntő, vagyis félvékás egynyelű dézsa, vagy véka segítségével a garatra való felöntés, majd az őrlés. A vízimalom a gabonát csak parasztra, más szóval ëgy tallóra őrölte meg. Ha a gazdasszony kalácsot, rétest akart belőle sütni, sokszorosan át kellett szitálnia. A vám fejében : kétvékás zsákból 2—3 köpőce, később egy mázsából 8 kg-ot vehetett el a molnár. A malompor a molnárt illette, amelyet egyébként gondosan elvegyített a gazdák őrleményében. A korpához néhány régi szegedi szólás, hagyomány is fűződik. Kitérő felelet, ha azt kérdezik, hol van valaki : fönn van a pallóson, korpa van benne. Válogasd meg, kivel barátkozol, mert aki korpa közé keverödik, mögöszik a disznók. Akit valami csekélységgel sikerült megvesztegetni, lekenyerezni, azt mögfejték ëgy kosár korpán. A szegedi meseelőadásban a fantasztikus messzeség éreztetésére sűrűn előfordul: az üveghögyekön innen, a korpakazalokon túl. A három régi malomfajta csak parasztra őrölt, vagyis nem őrölték külön a korpát a liszttől. Tudjuk, hogy a gabona megőrölt és leginkább jószágtáplálékául szolgáló héja a korpa. Van, illetőleg volt búzakorpa, rozskorpa, árpakorpa. A nagyszemüre hagyott korpának bodorkorpa, Tápén nagykorpa, a kisszeműnek pedig kiskorpa a neve. A gőzmalomban kiőrölt korpát inkább derce, molnárok nyelvén fehér der ce névvel illették. Ha az őrlés parasztra történt, akkor a korpa bennemaradt a lisztben. Ez volt a korpalüszt, parasztlüszt, amelyből az öregektől dicsért korpakinyér sült. * PAPRIKAŐRLÉS. A múlt ъъкъг.с\ utolsó évtizedeiben az alsóvárosi vízimalmok paprika őrlésével is foglalkoztak. Ennek jellegzetes sajátsága volt, hogy a kőről lefolyó paprika apraját, porát kiszitálták. Csak azt öntötték újra föl, ami még további őrlésre szorult. Ez szükség szerint négyszer is megismétlődött. A szitálás sűrű lyukú lángszita, másként lószőrszita segítségével történt, amely a puhát átejtette, de a nagyobb szemcséket fölfogta. Ezeket azután fölöntobe, vékába gyűjtötték, és újra felvitték a garatra. Ezt többször is megismételték. A kiszitált paprikapornak láng, lángpaprika volt a neve, amely azonban nagyfokú csípőssége, maró íze miatt nem örvendett széles körű keresletnek. Ellenben az apróra, de nem porrá őrölt csörmő, csörmőpaprika finomabb íze, dúsabb olajtartalma és élénk piros színe miatt igen kapós volt. 15 Tömörkény I., Munkák és napok 351. 211
