Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

szögezték. Szerszámuk a tërka, vagyis szögverő kalapács. A deszkaközök közé mohába ágyazva a színvessző, színléc, öregek ajkán a varóléc, vagyis vékonyra hasított hosszú favessző került, amelyet az iszkába segítségével erősítettek a deszkához. Egy komp elkészítése 6—7 embernek 20 heti munkájába került. A kompnak volt óra és fara, aszerint, hogy melyik végével haladt előre. Két végén volt a kapu, sorompó, vagyis kitárható, elzárható rúd a kiesés elhárítására. Régebben a lánckapu, vagyis sorompó gyanánt használatos hosszú lánc is járta. A partról a kompra a hidas: szakadék áthidalására szolgáló deszkaszerkezet vezetett, amelynek kellő magasságát a körömfa, vagyis a hidas alatt 2—4 db vastag, vízben keresztbe tett ászokszerű falap szabályozta, tartotta. A komp kikötő helyének ré, a hozzá vezető, partba vájt lejáratnak réásás, réjárás volt a neve. A kompot legényeivel a révész, ritkább nevén kompmestör, kompgazda, régazda kezelte, aki a víz mellett a réházban lakott. A viteldíjnak rébér volt a neve. A kompot valamikor dalladzók segítségével húzták át a túlsó partra. Ott voltak rajta a mentőevezők is, ha a kötél menetközben el talált volna szakadni. Emberemlékezet óta a két parton levő, szembenálló galambfához, vagyis az anyakötél magasságát a víz állása szerint szabályozó oszlophoz erősített kompkötél, másként anyakötél, cigánykötél segítségével történt az áthúzás. Az anyakötél — amelynek egyik tartozéka a csigáskötél, csigáslánc, röviden csigás — a komp oldalához szerelt görgőcsigán, Tömörkény szerint kompcsigán mozgott.

29 Ezen húzogatták kézi erővel a révészek és a komp férfiutasai a kötelet. Először a csigáslánccal felhúzták a kompot az anyakötélig. Ezután az anyakötelet beakasztották a görgőcsigára, majd előre kapaszkodó mozdulatokkal húzták az anyakötelet. Ezt a munkát rendesen azok a férfiak végezték, akik kocsival szállottak a kompra, tehát a gyalogosok, nők nem. Az anyakötél szerepét a partok felé közeledve a lóggóskötél vette át : a görgőcsigáról leakasztották az anyakötelet és ezt a lóggóst akasztották a helyébe. A parttól távolodva a lógóskötél a komp farát tartotta mindaddig, amíg a csigáskötelet hátra nem vitték. Ekkor a lógóst levették a görgőcsigáról és kidobták a vízbe. Annak a gúzsnak, amelylyel a lógóskötelet az anyakötélhez ei ősitették, pofa, pofavas volt a neve. A komp fölszereléséhez hozzátartozott régebben a partba vert gugora, azaz sajátos csigaszerkezet is, amelyről bővebben a hajózásnál szóltunk. A jégvető erős fenyőszál volt, amelyet védelmül a telelő komp mellé fektettek. Hasonló célt szolgált a régi fahídnál & jégvágó is: a híd lábai elé alkalmazott rézsútos, vassal kivert állvány, amely arra szolgált, hogy a jeget zajlás közben elvágja, az tehát ne rontsa a hídlábat.

30 Tömörkény a század legelején találó képet rajzol a kompjáró életéről :

31 „Sok kocsi áll már a rév előtt. Mind üres, előttük apró lovak, most mennek át búzakereszteket hazahozni... Most itt a rében vidámak az emberek, és tréfákat kiabálnak át egyik kocsiról a másikra. Ráérnek, mert a komp a túlsó oldalon van, onnan hozza a kereszttel megrakott kocsikat: időbe kerül, míg átér... A révek és a kompok abból az időből valók, amidőn nem volt még olyan túlságosan nagy a sietség. A kompon... évszázadok alatt alig is változott ... valami. Talán: hogy drótkötélen jár, és a drótkötélen rézcsiga szalad ama facsiga helyett, amit régente görgőkutyának neveztek. Amúgy megmaradt mindenben a régi széles és lapos víziedény, amely kilenc-tíz terhes kocsival átmegy a vízen... Lassan átér a komp, s kapaszkodnak belőle kifelé a kocsik. Az apró lovakon ugyancsak suhog az ostor. Feleúton, ha csak egy is elakadna, s visszafelé szaladna a lejtőn, baj lehetne, mert beleszaladna a másikba... 29 Tömörkény kéziratos szójegyzékéből. 30 Az anyagot Lele József és Molnár Imre segítségével gyűjtöttük. 31 Új bor idején. 258.; más egykorú színes leírás Cserzy M., Kint a pusztán. Szeged 1899, 207. 20