Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

A ződhajma tavasszal kenyérhez, szalonnához járja. A leszelt hagymából sóval és ecettel ízesített vöröshajmasajáta főleg télidőben eléggé kedvelt savanyúság. A vöröshagymamártásnak Alsóvároson poszora, hajmaposzora, Tápén puszora, puszurú a neve. Szegény helyeken bizony zsírtalanul is főzték. Általában azonban kerül bele krumpli, továbbá levesből kiszedett és darabokra vágott marhahús, esetleg tyúkhús és így ünnepi ebéd második fogásaként fogyasztják. A tápai vöröshajmaieves szegényes, csak pirított vöröshagymával ízesített forró lé volt, amelybe száraz kenyeret szeltek. Ezért kinyérieves néven is emlegették. Újkígyósi neve furulyaleves. A vöröshajmatea köhögésről foganatos. A benedöki hajma, azaz Szent Benedek napján vetett vöröshagyma, megfelelő eljárások után a tápai néphit szerint tífuszos betegek gyógyítására válik alkalmassá. Daganatra, kelevényre sült meleg vöröshagymát szoktak borogatni. Ha valakinek elered az orra vére, vöröshagymát szagoltatnak vele. Csecsemők fürdőjébe bordó, bördő néven emlegetett szárát szokták tenni. Borba főzve gyomorbajt, megsózva pedig vágott, zúzódott tagot, ecetbe áztatva szemölcsöt és sebet orvosolnak vele. A hajmaír úgy készül, hogy fél liter édestejbe három fej vöröshagymát szelnek, majd szappanhabot, egy evőkanál lisztet és egy csipet sót is tesznek bele. Az egészet jól összekavarják, és pempővé főzik. Kihűlve tiszta ruhára kenik, és a sárvizes kiütést kötik be vele. Említsük meg, hogy a szőregi kertészek ajkán az aprónak maradt vöröshagyma neve zsiga, a 2—4 cm átmérőjűé piklesz, pitlesz. A pickles egyébként angol szó és ecetbe való vöröshagymát jelent. A két műszó a kereskedelmi nyelvből került a makai és környékbeli, így a szőregi nép nyelvébe. Találós kérdés : kerek mint az alma, piros mint a rúzsa, rétes, de nem bélös, önnek belüle, de nem édös. Megfejtés: vöröshagyma. A fokhagyma, szegediesen fok hajma nemcsak fűszer, hanem átható szagánál fogva hiedelemvilágunkban nevezetes bajelhárító, gonoszűző erőt is tulajdonítanak neki. Főleg a paszulylevesbe, árpakásalevesbe, kolbászba teszik ízesítőnek. Nyersen szalonnához is eszik. A fokhajmamártás, fokhajmaszósz ismeretes ugyan, de kevés családban élik. Innen a különc emberre mondott gúnyos szólás: különös mint afokhajmamártás. A mézbe mártott karácsonyi fokhagyma máig élő kultikus eledel, maradéka pedig foganatos orvosságnak számít. Erről a karácsony ünnepénél bővebben is szólunk. A Boldogasszony ágyába, gyerek bölcsőjébe a rontás távoltartására fokhagymát szoktak tenni. Köhögésről hasznos a tejben főzött fokhagyma, amelyet három reggel éhomra kell megenni. A fokhagymás ecet torokfájásról foganatos. A száraz, porrátört fokhagymát nátha ellen kell fölszippantani. Az ajtófélfát fokhagymával kell megkenni, hogy a boszorkányok ne tudjanak a házba belépni. Afokhajmakoszorú a boszorkánypörökben orvosságként fordul elő: 1731. Megértette Molnárné, hogy fokhagyma koszorúval akarták gyógyítani, monda: nem olyan, hanem amely fokhagyma karácsonykor az tál alatt volt, kell orvosolni.

5,1 Még századunk elején is tartotta magát az a hiedelem, hogy a lidércnyomásos álmot boszorkányok nyomása okozza. Az ilyen embernek éjszakára fokhagymát, fokhagymakoszorút akasztottak elhárításul a nyakára. Hasonlóképpen annak a lónak is a nyakába akasztják, amelynek gubancos a sörénye. Öregek szerint ez ugyanis boszorkányfonás,vagyis 51 Reizner IV, 487. 140