Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

nek és mákot szórnak bele. Amikor megkél, vékony, 2—3 cm vastagságú ágakra nyújtják ki, majd az egyes ágakat mintegy 2 ujjnyi, diónagyságú darabokra vagdalják. A darabokat vízben megforgatják és egymástól kellő távolságban szintén liszttel meghintett tepsibe rakják, hogy ne süljenek össze. Ha a guba kisült, akkor csíkmákszűrőbe rakják, forró vízzel leöntik, födővel leborítják, alatta kissé megpuhul. Közben cukrozott zsömlemorzsát, szegény helyeken kenyérmorzsát forgatnak olajba. Ezzel öntik le a gubát és már ehetik is. Alsótanyán a múlt században még sós tejben is élték. Előfordul az is, hogy a guba pékkifliből készül. Annyi kiflit vásárolnak, amennyi a családnak elég lesz. Darabokra vágják és puhulás végett a csíkmákszűrőben leforrázzák. További készítése egyezik a gubáéval. Kovács János örökítette meg a mézesguba

26 emlékezetét is, bár a tanyákon még készítik. A leforrázott gubát olajos kenyérmorzsával hintik meg, majd mézzel öntik le. Leginkább nagyhéten és karácsony böjtjén kerül asztalra. A guba belekerült a szegedi szóláshagyományba is. A fiatal házasokat így intik a házasság megpróbáltatásaira, egyúttal a házastársi hűségie, állhatatosságra: majd mögtudjátok, ha kilenc nagypéntöki gubát mögösztök! * A lepény, túrúslepény régi szájíze szerint ítélő parasztságunknak alighanem legkedveltebb ünnepi süteménye. Alja — mint ismeretes — kőttestészta, tetejét pedig sóval, borssal, kaporral, tojással ízesített, tejföllel elkevert túróval bontják meg. Paraszti módon készített lepénybe cukrot nem tesznek. Szegényebb helyeken túró helyett krumplipürével is ízesítik. Ennek krumplimellény a neve. A lepény egyik légi, egyébként ismeretlen helyi fajtájának Csaplár Benedek szerint lintes-lantos lepény volt a neve. Aratás végén sül az aratólepény, végzéslepény, végzőlepény. A lepény a szegedi szóláskincsbe is belekerült. Ha egyszeri próba is elég valamiből és ne kísérletezzünk tovább, arra már Dugonics szeiint is ezt szokták mondani: ëgy sütetbül ölég egy lepény is.

21 Legényekre faragott tréfás rímjáték: nem legényök, hanem lepényök. Akik várakozásaikban csalódnak, azok már Dugonics szerint lepényt kerestek, lókukóra találtak 2S A lepényt fecskefarokra szokás enni. „Az megint tudomány — írja Tömörkény

29 — a lepényt fecskefarokra enni, hogy minden harapás után egy félsziget forma álljon ki belőle, kínálva magát újabb falat gyanánt." Ehhez kapcsolódó tréfás, a dolgok rendjére és módjára célzó szólás : sora van, mint a lepényövésnek. Amihez éppen nem kell nagy jártasság: tudomány köll hozzá, mint a lepényövéshön. Aki folyton beszél, nem áll be a szája, annak mindég jár a lepénylesöje. A lepényt a kaláccsal egyetemben a gazdasszony valamikor még szombat délután kisütötte a kemencében. A meleg lepény evéséhez mindjárt a kivétel után hozzá is látott a család, apraja-nagyja. A rombusz alakúra vagdalt lepény régebben valósággal hozzátartozott az ünnep, a hétvégi megpihenés, a családi együttlét hangulatához. A lepény régi kedveltségét az is mutatja, hogy a múlt század derekán a városháza melletti hajdani lacikonyhán, szegedi vásárokon a lepénysütögető kufák is árulták a frissen sült lepényt, ami szűkös forrásaink szerint igen kapós volt. 26 Kovács 204. 27 Példabeszédek II, 231. 28 Etelka II, 74. 29 Jegenyék alatt. 18. 122