Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

A kenyér szegedi kultuszára az is jellemző, hogy az új esztendőt, önálló családi életet egész kenyérrel kell megkezdeni. Új házba, új lakásba egész kenyérrel szokás beköltözni. Fiatal házasok önállósága akkor kezdődik, amikor már a maguk kinyerin vannak. A gyeviek az új kutyát régebben úgy szoktatták a házhoz, hogy valamelyik családtag a bal hónaljában három napig hordott három darabka kenyeret. Ezekből azután három hajnalban egyet-egyet megetettek a kutyával. Hiedelmük szerint most már a kutyát el is engedhették, nem szökött el. Múlt századi hiedelem szerint annak elállott a hideglelése, aki talált kenyeret evett. Ha evés után megesszük véletlenségből valakinek a maradék kenyerét, akkor ránk marad az árvája. Ezért hangzik el affelé, aki kenyerét meghagyja, a jelenlevők részéről az inkább tréfás figyelmeztetés : ne hagyj árvát! Az is jellemző népünkre, ha valaki evés közben a kenyérből, szórakozottságból újabb darabot vesz föl vagy falatot vág le anélkül, hogy az előbb leszeitet már megette volna, akkor ezt szokták mondani: éhözőm van, tápaiasan: éhösöm van. Ha nincs senki távol, akkor a hiedelem szerint valamelyik elhalt családtagra gyanakszanak. Ilyenkor a koldusnak szoktak bőségesebb alamizsnát, nagyobb kenyeret adni, hogy különös buzgósággal imádkozzék a megnevezett halottért. Ha népünk álmában a halott éhes, akkor külön cipó sül a koldusnak. Ha a kisgyerek nehezen kezd beszélni, akkor a koldus kenyeréből kérnek a számára. A nagypéntöki kinyer még a középkori liturgiában gyökerező népi szentelmény: vízbefultakat keresnek vele. Készítéséről, használatáról az ünnepnél emlékezünk meg. Megfelelő helyen számolunk be a két karácsony között sütött kenyér képzetvilágáról is. Az újkinyér, régiesen újbúzakinyér, azaz idei búzából először sült kenyér — ha lehetséges — még a szokottnál is nagyobb tiszteletben részesül. Tömörkény a század végén így ír a tanyai asszonyról, amikor a szélmalomból hazahozzák az újbúzából őrölt lisztet

11 : „nagy nap, mikor ehhez a liszthez fog az asszony, hogy megdagassza. Holnap újbúzából sült kenyér lesz — mondja a gyerekeknek. Ennél különb öröm nincs a világon már ismét. A gyerekek ezen éjjel nem igen alszanak. Hisz mikor az anyjuk hajnalban a dagasztáshoz lát, már figyelve nézik e munkáját, apró, csillogó szemek. Mikor a szakajtóból a megkelt kenyér a széles lapáton a kemencébe vándorol, s szájához teszik a tévőt, gondolkozva szemlélik e különféle dolgokat. S egyszer csak a lapáton előjön a kenyér. Friss, illatos. Óh, de valami fölséges lehet. De hűlését várni kell, s addig apjukhoz szaladnak... Apám, édösapám — kiabálják —• újbúzából van már kenyér... Tíz hónap munkájának első eredménye ez. A gazda bicskáját előveszi s kicsattantja. Balkézzel a kenyeret fogja meg. Jobbjával a bicskát, annak hegyével a kenyérre kétszer keresztet vet. S megszegi." Minden családtag egyszerre eszik belőle, amíg csak el nem fogy. Ilyenkor külön kúdúscipó is sült. Voltak tápai családok, ahol az újkenyérből addig nem is ettek, amíg a koldus meg nem kapta a maga cipóját. Öregek szerint, aki kenyérrel dobálódzik, még abban az esztendőben meghal. Aki lábával tiporja a kenyeret vagy szándékosan rálép, éhséget fog szenvedni. Nem szabad a kenyeret a tetejére fektetni, tehát hogy a hasa, alsó része legyen fölfelé, mert az szerencsétlenséget hoz a házra. A kenyérmorzsát nem jó földre rázni. Aki rátapos, az a tápaiak szerint a Szépasszonyok táljába, azaz rontásba hág. A kenyér jelentőségét, dicsőségét a szólások, példabeszédek, közmondások, találóskérdések serege is hirdeti : 11 A Szent Mihály a jégben. 226. 110