A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/66-1. (Szeged, 1978)

Tóth Ferenc: Anyag és technika Makó népi építkezésében

Az első világháború előtt kezdték gyártani az íves alakú kúitéglát. A tégla minősége sem közömbös, kizárólag vasas tégla felel meg. Tégla helyett ritkán cserépből rakták a kutat, ugyanis a selejtes, vehemedett cserepet ingyen adták a gyárak. Az inventáriumok a kükemény mellett a kűkutakat is következetesen feltüntetik. Szórványosan a 19. század elején jelennek meg.

31 Mivel manapság igen drága az árkusnak való deszka, tégla kutat nem csinálnak, a betongyűrű ezt teljesen kiszorította. Készítetése hasonló az árkusos kutakhoz. Bágerrel ezt is lehet mélyíteni. A betongyűrű alkalmazása a kút vízhozamát nem befolyásolja, ugyanis mindig arra igyekszünk — mondja Szabó Ferenc kútásó —, hogy alulról gyűjjön a víz, mert ha ódarrul gyün, beiszapolódik a kút. A vízkiemelés módját tekintve a gémeskutak az általánosak. Az első katonai felmérés is ilyennek tünteti fel. A vagyonleltárakban is így emlegetik : „egy kútágas, gém, ostorfa, vödör vályúval".

32 Előfordul, hogy értékét is feltüntetik: „egy rovásos kút ágassal, gémmel és vasvederrel 25 forint."

33 HÁZÉPÍTŐ MESTERSÉGEK Az ujjátelepüléskor és az azt követő évtizedekben maguk a megtelepültek építették hajlékaikat. Amikor a sövényfalú házaikat a tartósabb és szilárdabb vertfalakra cserélték ki, ezt már parasztspecialisták végezték. A 19. század folyamán további diferenciálódás történt. A rangosabb gazdaházakat mesteremberek, a középrétegekét barkácsolók, a zsellér vagy kisparaszti hajlékokat maguk az építtetők készítették. A barkácsolók, a kocamesterek csak a 20. század folyamán szorultak háttérbe, átadván helyüket a szakavatott mestereknek. Az ügyeskezű parasztember képes volt felvezetni a vertfalat, kijavítani a nádtetőt, kemencét, tűzhelyet; katlant rakott, kerítést és kaput csinált, az egész házat letapasztotta, maga építette az ólakat, elvégzett minden házépítéssel kapcsolatos munkát. A földesgazdák idegennél nem vállaltak munkát, de visszaadták a rokonok, a szomszédok, a barátok segítségét. A barkácsolók zsellérekből, napszámosokból lettek. Ellesték a falverők, a vályogvetők, a falfonók, a tetéjverők, a kútásók tudományát; hosszabb rövidebb ideig napszámosként is dolgoztak ilyen munkáknál. Voltak, akik a házépítés egy bizonyos fázisára sepcializálták magukat: a faltömésre, tetéjverése, a kemence csinálásra stb. de voltak univerzális tehetségűek is. Czina Mihály (1853—1932) barkácsoló télen elkészítette az ablakokat, ajtókat, és amikor az idő kiengedett, felverte a falat, elvégezte az ácsmunkát, értett a tetéjveréshez, zsindely rakáshoz, katlant, kemencét, tűzhelyet rakott, kutat ásott, vályogot vert, tapasztott. Saját magának széket, asztalt készített, megcsinálta a kocsi famunkáját, leleményes szerkezetű hagymavető gépet faragott. A városban négy házat épített, de rengeteg tanya őrzi keze munkáját. Egyszerű eszközökkel dolgozott, de mindig gondos és szép munkájában még kritikus mesterember sem talált kivetni valót. A segédmunkásokat az építtető biztosította : rokonokat, szomszédokat hívott, a módosabbak napszámost fogadtak. Czina Mihálynak nyolc hold földje volt, de azt az építtetők művelték. Azt mondták: „Maga ne tartson lovat, csak építse a házat, majd mi megmunkáljuk." 31 MVL Bartha Mihály tutor iratai. 1819. 2. 32 MVLTanácsülésijzk. 1813. 17. 33 MVL Tanácsülési jzk. 1808. 29. Ugyanebben az iratban egy üsző 13, egy tinó 20, egy fias tehén -45 forint. 203