A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/66-1. (Szeged, 1978)

Jakab Béla: Fosszilis avar- és középkori tojáshéjleletek összehasonlító vizsgálata

1. A libatojások héjainak maradványai között 30—40 mm-es darabokat is találunk a gyűjteményben, sőt előfordul egy 62 X42 mm-es darab is. Kutikula (külső héjhártya) csak maradványokban látható a héjdarabokon. 10 mm-en felüli kb. 32 héjdarabot megvizsgálva általában roncsoltabbnak találtuk a héjak külső rétegét. A külső, szivacsos réteg nagyrészt kitöredezett, főleg a pórusoknál. Egyébként a héjfelület durva-szemcsés szerkezete, libatojásra jellemző kitüremkedései, tűszúrásszerű pórusai jól felismerhetők. Általában sokkal épebb állapotban maradt meg a héjdarabok belső, mamilláris rétege. A kopottság inkább a reszorbeált, kráteres mamiiiák régiójában mutatkozik. Itt-ott rászáradt hártyamaradvány is megszakítja a mamilláris réteg képét. Mind az ép, mind a reszorbeált mamiiiák mezőjében a mamiiiák általában tömötten állnak. Néhány reszorbeált héjrészen előfordul, hogy reszorbciós árkok, mélyedések választják el a mamiiiák kisebb-nagyobb csoportját. A héjvastagság a megkopottabbaknál 0,40—0,50 mm közötti, az épebb darabok vastagsága 0,50—0,55 mm, de általában 0,50 mm körüli. 2. A kacsatojás héjmaradványok száma a vésztői leletanyagban jóval kevesebb és darabjai kisebbek. Egy nagyobb, 30 X 25 mm-es darab mellett 7 darab 10—20 mm nagyság közötti és 5—6 ezeknél kisebb héjdarabot tudtunk megvizsgálni. A héjdarabok külső felszínén itt-ott kutikulamaradvány. A külső héjréteg felülete a kacsatojásra jellemzően apró szemcsés, kompakt, vagyis sima felületű. Színe, mint már említettük, fehér. Roncsolódások, kitöredezések a leletdarabok szélei felé fordulnak elő inkább. A pórusok tűszúrás-szerűek és elég egyenletes eloszlásúak. A belső, mamilláris réteg négy darab kivételével mindegyiken reszorbeált, kráteres mamillamezőt mutat (Ili. tábla, 6. kép). Van köztük kopottabb is. A négy, ép mamiiiákat mutató darab 10—20 mm méretű héjsapka-maradvány. Mind az ép, mind a reszorbeált felületek mamiiiái kacsatojásra jellemzően hézagos, lazább elrendeződésűek. Szerves maradványok is feltűnnek a mamilláris mezőben. A héjdarabok 0,24—0,28 mm vastagok. A vastagabb méret (0,28 mm) a belső felületre tapadt szerves maradványtól adódik. 3. A szárcsatojás-maradványok egy, esetleg másfél tojás héjanyagát kitevő héjdarabbal szerepelnek. A nagyobb daraboknál a héjrégió szerinti hovatartozásuk is felismerhető a héjgörbületük alapján. Hajlatuk szerint a megfelelő héjrégióban szépen ráfekszenek a múzeumi tojásgyűjtemény szárcsatojásaira (II. tábla, 1. kép): Jól láthatók a héjsapka-darab, illetőleg a törésvonal alatti, a hegyes végre is ráfekvő héjdarabok. Kutikula lekopott, színük, tarkázottságuk mattabb, fakultabb a múzeumi gyűjtemény tojásainál. Egyébként tarkázottságuk a pontszerűtől az 1 mm átmérőjű, ólomszürke, zöldesszürke és feketésszürke pettyekig jellegzetesen szárcsatojás-szerű. A meszes héj felülete kisebb egyenetlenségeket mutat, rajta egy-egy tűszúrás-szerű pórus is látható (II. tábla, 4. kép). A mamilláris réteg a héjsapka régióban ép mamiiiákat mutat egyenletes, esetleg csoportos elrendezésben (III. tábla, 3. kép). A reszorbeált részen a mamillafejecskék kráterei elmosódottabbak a hegyes vég közelében, de jól látszanak az ekvátoriális régióban. Rövid lefutású reszorbciós árkok is láthatók a mezőjükben. (III. tábla, 7. kép). Héjvastagság, 0,21—0,23 mm. 4. A tyúktojás szintén kevés leletdarabbal képviselteti magát. Héjvastagságuk 0,28—0,30 mm. A külső felületen a kutikula nagyrészt lekopott. A felület kitöredezett, főleg a pórusok körül, amelyek tűszúrásszerűek, illetőleg néha 2—3 pórus rövid, hasítékszerű mélyedésből nyílik (II. tábla, 3. kép). A belső héjréteg mamiiiái szintén épek, illetőleg kráteresek. A 47X23 mm-es darab (kettőbe tört) a hegyes vég felé eső régióban hosszában helyezhető el egy sablonul használt tyúktojáson. Mamiiiái kráteresek. (III. tábla, 8. kép). Erősen görbült darabok (20—30 mm nagyságúak) a tompa végre illenek, a héjsapka részei, mamilláik épek (III. tábla, 4. kép). Néhány kisebb darabnál a mamiiiák kráteresek. A VIZSGÁLAT EREDMÉNYE A Szeged környéki avarkori sírok és a vésztői középkori tojáshéj-leletanyag öszszehasonlító vizsgálatának eredményeképpen két megállapításra jutottunk. A leletek faji hovatartozását illetőleg a vizsgálat eredménye különböző. Az avarkori sírok héjleletei nyári lúd és házityúk tojásaiból valók. A vésztői leletanyagban három háziasított fajnak (liba, kacsa és tyúk) és egy vad fajnak, a ma is vadon élő szárcsának a tojásaiból valók a héjdarabok. A másik megállapításunk mindkét leletanyagra vonatkozólag azonos. Mind az előző tanulmányunkban leírt avarkori sírleleteknél, mind az itt tárgyalt vésztői leletanyagban a tojáshéjdarabok héjszerkezete a kiköltött tojás héjának mikrostrukturáját mutatja. A héjdarabok elkülöníthetők a kiköltött tojások reszorbeált héjrészéből származó darabokra és a héjsapkarész ép mamillajú darabjaira. Mind a két leletanyag tehát mint kiköltött tojások héjai kerültek lelőhelyeikre. Ez amellett szól, hogy a ke46