A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/66-1. (Szeged, 1978)

Jakab Béla: Fosszilis avar- és középkori tojáshéjleletek összehasonlító vizsgálata

A leletdaraboknak méret és héjhajlat alapján történő faji és héjrégió szerinti azonosítása csak a nagyobb héjdarabokkal képviselt lúd- és szárcsatojások maradványainál volt lehetséges. A felvételeken jól látható (l. és II. táblaj mind a lúd-, mind a szárcsatojásnál, hogy leletdarabjaikban felismerhetők a kiköltött tojásnak (II. tábla 2. kép) a törésvonallal felső, sapka-részre, illetőleg alsó, hegyes vég felé eső részre elkülönült héjrészei. A héjdaraboknak ez a felismerhető elkülönülése a héjsapka és a törésvonal alatti, hegyes vég felé eső részre, — már ez is utal arra, hogy a héjleletek kiköltött tojások héjdarabjai. E megállapítás bizonyosságáról az egész leletanyagra vonatkozólag döntően a héjdarabok belső felületének mikrostrukturális vizsgálata győzhet meg bennünket. A VIZSGÁLATOK KÖLTÉSBIOLÓGIAI ALAPJA A fejlődő embrió körül több magzatburok alakul ki : az amnion az embrió körül közvetlenül, a héjhártyáig kiterjedő chorion és a kettő között kifejlődő allantois. Az allantois tömlőszerűen kitölti az embrió és a tojáshéj közti üreget olyanformán, hogy magába zárja a fehérjeállományt és a szikállományt, külső felületével pedig ráfekszik a héjhártyával összenőtt chorionra. Falában artéria fut és hajszálerekkel gazdagon behálózott. Ezáltal válik az embrió fejlődése folyamán légző, kiválasztó és reszorbeáló szervvé. Lebonyolítja az embrió anyagcseréjét, reszorbeálja a tojásfehérjét és a meszes héj mészanyagát az embrió számára. A tojáshéjból reszorbeált mészanyag hiánya a meszes héj belső rétegének (ún. oszlopos v. mamilláris réteg) struktúrájában nagyító segítségével szemmel láthatóan is felismerhető. Szerkezetileg ez a belső réteg a felületre merőlegesen és szorosan egymás mellett álló mészoszlopocskákból (mamillákból) áll, szemben a külső szivacsos szerkezetű réteggel. A mészoszlopocskáknak a belső felületen látható végződései ép állapotban szemölcsszerűén legömbölyödöttek (III. tábla 1—4. kép). Az allantois mészkioldó működése következtében pedig a legömbölyödött végződések helyett a mamillavégeken kis kráterek láthatók, köztük esetleg még reszorbciós árkok, mélyedések is. Ezt a képet láthatjuk a héjhártyák eltávolításakor a kiköltött tojás meszes héjának belső felületén mindenütt, kivéve a légkamrát határoló héjrégiót általában a tojás tompa végén. A héjnak ezen a területén az allantois a légkamra miatt nem juthat kapcsolatba a tojáshéjjal, így nem is reszorbeálhatja annak mészanyagát. Ennek következményeképpen a héjnak ezen a területén a belső héjréteg mamillavégei épek maradnak. A reszorbeált héj veszít szilárdságából is. Közte és a légkamra területére eső héjrész közt szilárdságkülönbség lép fel. Ez megkönnyíti a csibe kijutását a héjból. A szilárdságkülönbség határán a héj könnyebben enged a feszítésnek. Felpattan, miután a csibe csőrfogával egy helyen megtörte és első lélegzeteit véve (már tüdőlégzéssel) testével szétfeszíti a héjat. Különválik a héjsapka (tompa végen) és a héj reszorbeált nagyobb darabja (II. tábla 2. kép). E különvált héjrészek darabjait felismerve a héjleletek között (I. tábla 1—4. kép, II. tábla 1. kép), a leírtak alapján joggal vetődhet fel bennünk a gondolat, hogy a leletanyag kiköltött tojások darabjait tartalmazza. Nézzük még meg azonban a vizsgált héjleletek mikrostruktúrájának leírását. A VÉSZTŐI HÉJLELETEK MIKROSTRUKTÚRÁJÁNAK ÁLTALÁNOS LEÍRÁSA A leletdarabok, néhány héjdarab kivételével, — hasonlóan a már leírt és itt említett összehasonlításra szolgáló avarkori leletanyaghoz — meglehetősen apróra tört maradványrészei a tojásoknak. Vizsgálatuk végeztével a következőket állapíthatjuk meg róluk, a rövidség kedvéért csak nagy általánosságban : 42