A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/66-1. (Szeged, 1978)

Szenti Tibor: Kerekólak Csongrád megyében és a Vásárhelyi pusztán

keresztbe a vékony sárléceket, majd a második szint falát a tartógerendák vége fölött folyamatosan tovább rakták. így a gerenda végek beépültek a vályogtéglák közé, és rendkívül erős födémszerkezetet képeztek. A födémszerkezetet gyakran a két szint találkozásánál kialakított falperemre helyezték el és egyedül csak a felülről történt tapasztás rögzítette. A födémszerkezet alapját egy, vagy több vastag tartógerenda képezte. Erre keresztben vékonyabb sárléceket raktak, majd közé gyakran még kukoricaszár, nád, vagy gally került. A födémszerkezetet jól összegyúrt polyvás, törekes sárhabarccsal, mindig felülről, letapasztották. A sárba rakott sok kötőanyagra azért volt szükség, hogy a száraz tapasztást a második szintre telepített baromfi ne tudja felkaparni, kirúgni, így a porképződés is kisebb volt. A második szintnek leggyakrabban külön bejárati nyílása volt, de akadt olyan kerekól is, ahol egy ajtó zárta mind a két szint bejáratát. Ez lehetett a legrosszabb megoldás, hiszen a két szint különböző fajú és természetű állatai, különösen reggel, az ajtónyitás után, csak egyszerre tudtak közlekedni. Jobb megoldás volt az az elkülönítés, ahol mind a két szintnek külön, egy égtáj felé tekintő, egymás fölött, ill. alatt nyíló ajtaja volt. így a két szint más-más állatállományát nemcsak térben, de időben is könnyen elkülöníthették. Vizsgált területünkön építészetileg a legtökéletesebb megoldású kétszintes kerekóla a Hódmezővásárhely-kopáncsi Olasz Bálintnak van, ahol az alsó és felső szint bejárata más-más égtáj felé néz, tehát az ajtók nem egymás fölött és alatt helyezkednek el. Azon túl, hogy ez a megoldás a fal stabilitását is fokozta, lehetővé tette a két szinten tartott, eltérő fajú és természetű állatok térben, illetve időben történő teljes elkülönítését és megközelítését. A kétszintes kerekólaknál a szellőzést az ajtónyílás és a falban levő kis szögletes, vagy kerek lyukak segítségével oldották meg. Elsősorban az alsó szint szellőzése érdekében alkalmaztak egy, vagy több nyílást. Ezeket hideg télen szalmacsóvával bedugták. A fölső szint szellőzését leggyakrabban csak az ajtónyílás biztosította. Ritkábban egyetlen, kisméretű szellőzőlyukat is hagytak, de ez többnyire nem az ajtóval szemközt, a hátsó falban, hanem oldalt, a bebúvónyílás közelében található. Ezzel huzat nélkül biztosították a szükséges légcserét. A két szinten elhelyezett szellőzőnyílások sohasem sorakoztak közvetlenül egymás fölött. Ahány ablak, vagy szellőzőlyuk volt a kétszintes kerekólakon, azok annyi égtáj felé tekintettek. A kétszintes kerekólakat az építő- és használó lakosság leggyakrabban ,,emeletes" vagy ,,emeletös" ólnak nevezte. Az alsó szintjéről úgy beszéltek: ,,amelyik alul van", az ,,alsó ól"; a második szintet,,padlásként" emlegették. A KEREKÓLAK ÉPÍTÉSÉHEZ FELHASZNÁLT ANYAGOK ÉS SZERSZÁMOK A fal építéséhez szükséges alapanyag a vessző, farudak, napraforgó-, kukoricaszár, a föld és az agyag. Ez utóbbiakat vagy téglának kiégetve, vagy vályogtéglának kivetve, mint építőelemeket használták. Kötőanyag minden esetben, még a téglafalnál is az agyag-, vagy „sárhabarcs" volt, amit ritkábban csak vízzel összekeverve (sárhabarcs), leggyakrabban azonban vízzel, polyvával, vagy törekkel keverve alkalmaztak. A födém- és tetőszerkezet építéséhez leginkább a nedvességet és megterhelést jól tűrő akácfát, mint tartógerendát, gallyait és ágait mint födém- és tetőváz elemeket, illetve „sárléceket" alkalmazták. Ritkábban épületbontásból kikerülő vékonyabb fenyőgerendákat, fiókgerendákat is fölhasználtak. Ugyancsak a tető- és födémszerkezet elkészítéséhez használták a különböző gallyakat, kukorica-, napraforgó- és cirokszárat, nádat, sást, gyékényt, lécet, deszkát 300