A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/66-1. (Szeged, 1978)

Börcsök Vince: Adatok a szegediek borkereskedelméről és borfogyasztásáról

kedelmét, amikor kimondta: „Továbbá sót az ország közepén ne tartsanak, hanem csak Szabolcson és Szegeden és a határvidéken.

6 Szegeden a Tisza partján levő pajtákból már a XII. század végén eljutottak a sóval megrakott hajók a Tiszán, majd a Dunán a Szerémségbe. Megüresedett hajóikon bort hoztak Szegedre.

7 A hajósgazdák eleinte csak kalmárkodtak, kereskedtek, később szőlőt vásároltak és maguk is bortermelőkké váltak. Jól tükrözik e folyamat tartósságát az 1522. évi tizedlajstrom és az 1578-ban kiadott török defter összeírási adatai, amelyekben bőven találhatók részben szerémségi borvidékre utaló, részben borral foglalkozókra jellemző vezeték és személynevek.

8 A szegedi polgárok boraikat Kamancról Kőszentmártonig kocsival, vagy a Dunán Titelig hajón szállították. A bor egyrészét fogyasztásra, a többit föld alatti vermekben, a város gót stílust utánzó pincéiben helyezték el. A Rosewelt tér 12.13. és az Oskola u. 6. sz. házak alatti pincék a legrégebbiek (XVI—XVIL), sajnos a városfejlesztés során lebontásra kerültek. A felesleget kocsival továbbították Sáregyháza, Kecskemét, Buda, Diósgyőr, Kassa, Bártfa útvonalon Lengyelországba. (Első ábra) A városnak Budán háza is volt, (Hess András tér 4. sz.) két barlangszerű pincéjében szegedi borokkal. Üzleti kapcsolatban álltak a budai kiskocsmákkal, ugyanakkor részt vettek az európai kereskedelemben is.

9 A másik út, amelyiken a szegedi kalmárok egyéb árút szállítottak Bukarest, Nagyszeben, Nándorfehérvár, Temesvár, Pest, Bécs és Trieszt városokon vezetett keresztül. A rossz útviszonyok miatt télen és a tavaszi vadvizek idején hat-nyolc lovat fogtak be. A kocsisok egyenruhát viseltek. Nyáron nagy ezüstgombos, sötétkék mellény, gyolcs ing, gyolcs gatya volt az öltözetük, télen kék ujjassal és magyar nadrággal bővült a viseletük.

10 Szerémség kiváló bora versenytárs nélkül kelendő volt az európai piacokon, mert a tokaji borok csak a XV. sz. legvégén váltak híressé. Szeged pincéiben voltak borok az aradi Hegyaljáról, Somogyból és Baranyából is. Szeged középkori gazdagságát elsősorban a borkereskedelmének köszönhette. A jólét egyik forrása volt.

11 Útonállók, fosztogatók és a Tisza kiöntése miatt, ha valaki hosszabb útra ment, először végrendelkezett.

12 Sokszor meg kellett harcolni a szabad királyi városnak kijáró vámmentességért, amit IV. Bélát követő minden uralkodó megújított. Mátyás király többek között ismételten biztosítja a szegedi polgárok szabad közlekedését a Tiszán, a Szerémségben termett boraik vámmentességét és ugyanakkor megújítja a szegedi borkereskedők régi kiváltságait.

13 A szegediek jogait gyakran megsértették. Maróthi János macsói bán vámot követelt minden egyes átalag (tonna, tunella) bor után 100 dénárt, minden rakomány után tíz dénárt, félteher után és a borszállítási okmányért tíz dénárt. Ezen felül a Péterváradon átszállított borok és üres szekerek után fokvámot szedtek. Fokvám a régi magyar nyelvben vízvezető kaput, csatornát jelent. Nyilván az épített csatornán, hajón húzott áru után vám járt.

14 Ebben az esetben Varga F. szerint a Péterváradon áthaladó minden üres és borral megrakott kocsi után szedett díjat jelentette. 6 Bálint S., (1975) 6—15; Oltvai F., (1968) 15. 7 Bálint S., (1959) 18; Bálint S., (1970) 200; Csermák G., (1956) 3; Gráfik /., (1975) 74; Juhász A., (1966) 4; Kovács J., (1901) 238; Varga F, (1877) 146—149. 8 Bálint S., (1963) 22; Bálint S., (1973) 68; Péter L., (1973—74) 246; Szüts M., (1914) 42. 9 Bálint S., (1973) 58. 10 Reizner J., (1899) 125; Varga F., (1877) 171. 11 Bálint S., (1959) 26; Varga F, 1877. 146. 12 Reizner J., (1884) 88. 13 Bálint S., (1959) 20. 14 Andrásfalvy B. szíves közlése. 234