A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/66-1. (Szeged, 1978)

Kürti Béla: Móra Ferenc ásatásai Dorozsmán

nánk, a hol hetekig tartana a munka, természetesen más megoldást kell találnunk, mert nem olyan világ van, hogy ennyi ideig lehetne vendégeskedni. A kedves házigazdáékat a viszontlátásig is kézcsókkal és kézszorítással üdvözölve, téged szeretettel köszönt öreg barátod: Móra Ferenc Az október 14—15-én megtartott dorozsmai körutat Móra minden jel szerint Kis­templomtanyán, a Zádori Fekete Imre házának építésekor előkerült leletek megtekin­tésével kezdte. Erre utalnak a helyszínen készült jegyzetei is. 7. MÓRA FERENC —feljegyzések* 1 Dor/A. Dorozsma, 1930. Hock Lajos dorozsmai tanító — 50 év óta az első, aki a múzeumnak szolgála­tot tesz, — ajándékozta az alábbi tárgyakat, amelyeket Kistemplomtanyán, a Zádori­Fekete-féle ház építésénél leltek, alapozás közben, kb. 2 m. mélységben 38 . Állítólag se csont, se hamu, se más régészeti lelet nem volt. Magam is megtekintettem a már kész ház pincéjét — a lelet helyét — de semmi nyomot nem észleltem.. . 39 Móra az előkerült s eddig Hídvégi által őrzött edényeket magához véve feltehető­leg a Zsombó-dűlői lovasok után kezdett nyomozni a Tombác-földön i0 ; majd ez első napot sikertelenül zárva a második napon az öreghegyi bejelentéseket járta végig. Ezen a napon — elfoglaltsága miatt — Hídvégi már nem lehetett vele, ezért Móra köz­vetlenül a Szegedre való visszatérése után hosszú levélben számolt be az öreghegyi ku­tatásokról. 8. MÓRA FERENC — HOCK LAJOSHOZ* 1 ad 539/1930. Kedves Öcsém! Sajnálom, hogy egy pár órával ezelőtt az országúton a Te kocsid s az én autóm elkerülte egymást s hiába fáradtál ki értem a Lajkó-tanyára 42 . De a délután folyamán arra a meggyőződésre jutottam, hogy a mostani dorozsmai expedíciótól eredmény 37 MFM Rég. Ad. 478—78. — A jegyzetek a Somogyi-könyvtár és Városi Múzeum Szeged fejlécű 34X21 cm-es kétlapos levélpapírjának negyedekre tépett lapjaira íródtak fekete tintával; a tárgyak rajzai ceruzával készültek. 38 A ház ma Bordány belterületén, a Kossuth u. 15. sz. alatt található. — Az 1978. szept. 25-i helyszíni szemle alkalmával magam is megtekinthettem a lelőhelyet, s elbeszélgettem Zádori Fekete Imre még élő feleségével — de Móra feljegyzéseihez képest semmi újat nem tudtam meg. 39 Móra jegyzeteiben itt a múzeumba behozott edények leírása és rajza következik. Az edé­nyek egy részét Párducz, i. m. 40, 41, ill. CXXII. t. 33—35, 40. — részben tévesen közölte. A ki­maradt edény fotóját 1. a 20. oldalon. Jelen közlésünkben nem tartottuk fontosnak, hogy az emlí­tett helyszíni följegyzésből átvegyük Móra edényleírásait. 40 Vö. 24. jegyzet. 41 A levél szövegét a fellelt eredeti fogalmazvány alapján adjuk, jegyzetben utalva a gépeléskor bekövetkezett szövegromlásra. L. Irattár, 139/1930.21 X17 cm-es kétlapos SOMOGYI-KÖNYVTÁR ÉS VÁROSI MÚZEUM Szeged fejlécű levélpapíron fekete tintával írott 13 „kutyanyelv". Részlete: 21. old. — A Hídvéginek elküldött levél adatai: a borítékon: 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom