Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

háborúig. A harmadik az irányítás, állami beavatkozás 1945-ig, majd napjainkban a szocialista tervgazdaság korszaka. Az első időszak jellegzetes vonása az önellátás készsége, amely még alig lépi át a kétkezi munka és családi szükségletek kereteit. A kapitalista korszakban a paprikával való foglalkozás már vállalkozássá válik, a termesztés és feldolgozás üzemszerűen történik, amelybe már a gép is belekapcsolódik. A szegedi paprika ekkor fejlődik országos, sőt közép-európai iparcikké, amelynek hódítását most már a vasúti, illetőleg postai szállítás teszi könnyűvé. A paprika szegedi történetének harmadik nagy korszakát az állami irányítás jellemzi, amely már az első világháború idején elkezdődik. Több sorsdöntő mozzanata van, melynek során a paprika a liberális szabadverseny világából fokozatosan átkerül a kötött gazdálkodás és állami ellenőrzés kereteibe. A szegedi paprikatermelés ősfészke Alsóváros, illetőleg a belőle kirajzott Röszke, Szentmihálytelek, továbbá a szegedi tanyavilág déli, alsóvárosiaktól megszállott része, így a Feketeszél, Domaszék, Nagyszéksós, nyugatabbra folyton hanyatló, ritkuló előfordulással még Zákány, Mórahalom. Ezeknek a dorozsmai, halasi, majsai határba (Üllés, Bordány, Forráskút, Harka, Eresztő, Csólyos, Tázlár) vándorolt ivadékai között is akadnak, akik paprikatermeléssel szórványosan foglalkoznak és szinte már a kalocsai paprikatájjal találkoznak. Más városrészek, így Fölsőváros jómódú gazdanépe csak a paprika szegedi virágzásának tetőpontján, századunk első évtizedeiben — akkor is inkább alsóvárosi felesekkel — kapcsolódik bele a termelésbe. Felsőtanyán és a szegedi mezőgazdasági táj egyéb szomszédos részein, így Újszegeden, Szőregen, Tápén nagyon elvétve foglalkoztak paprikával. E területi elkülönülés okait részben a társadalmi fejlődés helyi jellegzetességeiben, részben pedig a szegedi talajviszonyok változatosságában találjuk meg. Dohánytermeléssel régi hagyományként az alsóvárosi nép foglalkozott, ami később a hasonló művelésű, munkatechnikájú paprikakultúra gyors kibontakozását is lehetővé tette. Ami a talajviszonyokat illeti, a művelés fő területe az Alsóvárosi feketeföldek kataszteri néven emlegetett és nagyjából Öthalomtól a Maty torkolat vidékéig húzódó sáv. Ez több kisebb egységre oszlott : a belvárosi temető melletti Csiszár, Ződfás, Börcsökkopolya, majd a Terehalom, Csízikhalom, Matyontúl, délen pedig a Borzas, Sárosvögy dűlőkre, határrészekre. Ez az igen termékeny, a városközelség miatt is nagyértékű földterület ősidőktől, de mindenesetre a XVIII. századtól kezdve alsóvárosi családok örökföldje, amely természetesen lassanként nagyon elaprózódott. Ennek ellensúlyozására, a megélhetés biztosítására fejlődött ki a művelésnek a dohány-, de főleg a paprikakultúrában megnyilatkozó magas művelési színvonala. Ezt az ősi, alsóvárosi övezetet kiegészítik a vele szomszédos városi bérföldek is. így a szabadkai vasút és országút között elterülő régi nyomás, továbbá a Tiszaszabályozással, ármentesítéssel fölszabaduló, igen termékeny Hatty as, Bodom, majd a Gyálairét. E két utóbbit főleg szentmihálytelekiek, röszkeiek árendálták. A termelésnek két nagy szakasza volt. Az első a ház körüli, széltől védett kertben történt, és a palánta nevelésére irányult, a másik pedig a szántóföldi művelés, ami a palánta kiültetésével kezdődött és a termés betakarításával végződött. Egészen a legutóbbi időkig a paprika művelésének egyes szakaszai — talán az ültetés igen sürgős időszakát kivéve— a legszorosabban és szinte kizárólag a családi munkaközösség zárt, olykor kezdetlegesnek tetsző, de tökéletesre finomult világába tartoztak. A család és benne az egyének nagy emberi és gazdasági érdekei össztönöztek arra az odaadó, önfeláldozó, folyton kísérletező belterjes munkára, folytonos készenlétre, amit a paprika kényes kultúrája annyira megkövetel. A munkameneteket itt 39 A Mára F. Múzeum Évk. 75. II. 609