Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

kozásban bővebben is méltatott korlátolt önkormányzatú területekre oszlott. Ezek Alsótanyán: Feketeszél, Nagyszéksós, Királyhalom, Atokháza, Csórva, Zákány, Domaszék, Mórahalom, Röszke, Szentmihálytelek. Felsőtanyán: Csöngőié, Balástya, őszeszék, Szatymaz, Gajgonya, Fehértó. Ezeknek a kapitányságoknak összevonásával a következő új községek alakultak: Röszke, Domaszék, Mórahalom, Zákányszék, Asotthalom, Öttömös, Rúzsa, illetőleg Szatymaz, Balástya, Csöngőié, Pusztaszer. 1973 január elsejével a törvényhozás Algyő, Tápé, Dorozsma, Gyálarét községeket Szeged városával egyesítette. Áttekintvén a szegedi határ történelmi sorsát, gazdasági alakulását, vegyük most szemügyre mindazt, ami a szegedi puszta, majd tanyavilág népéletéhez tartozik. Szűkös forrásaink csak a XVIII. század elejétől fogva teszik lehetővé az összefüggő áttekintést. A már eddig is többször felbukkanó szállás a szegedi középkorban is jellegzetes településforma, amely a pásztorélettel, illetőleg marhakereskedelemmel függ össze. Okleveles forrásokból ismeretes az Asszony szállása (1462), vagyis a mai Pusztamérges, továbbá az ismeretlen fekvésű Beneszállása (1462). „A szállás — írja

98 a hódoltsági időkről szólva Takáts Sándor — igen egyszerű és kezdetleges alkotmány volt. Néhány erosebb karót vertek a földbe és náddal, szalmával és gazzal borították a tetejét. Aztán leszorítván az ormozófával, készen volt a szállás. Akinek módjában volt, még cserénnyel vagy porgolát sövénnyel is körülvette, hogy éjjel nehezebben férhessen a farkas a marhához." A hódoltság idején a szót egy szegedi török oklevélben is megtalálhatjuk," amelynek török szövegében a szállás magyarul fordul elo: 1681. „Miután a szegedi határban Terhes Lőrinc, Kaszap Péter, Sózó Mihály és Vas Bálint szállásai közt eső Sárkány István féle szállás... a templomnak ajándékoztatott." Ehhez Szabó István, kitűnő kutatónk ezt a megjegyzést

100 fűzi: „Itt a szállás fogalma azonosul a szabad foglalás, majd a kiosztás, vagy utóbb már a város közössége által bérbeadott, gyakran rétföldként megnevezett egyéni szállásföld, tanyaföld fogalmával. Az ilyen szállások, földek adhatók, vehetők, örökölhetők voltak, és azokat a XVIII. század első felében már telek-пек, tehát telkesített, szántóművelés alá vett földnek is nevezték." A szállás szó a boszorkánypörökben is előfordul. 1728. Kivitte a szállásra és ott akarta gyógyítani.

101 Nyilvánvaló, hogy a Bika semlyéke homokja (1717), Dobos széke homokja (1717), Engi homokja, Kara homokja, Garga homokja, Gellén homokja, Puskás homokja, Zákány homokja (1717), Doma homokja, Dopsa homokja (1722) mára hódoltság idején szállásként virágzanak. Ide tartoznak a nyaraló névvel megjelölt pusztarészek is : Kara nyaralója, Körös Mihály nyaralója. Ezekről a jószágtartásnál, tozsérségnél szólunk bővebben. Az 1715. és 1720. évi országos összeírás — mint már említettük — megörökíti, hogy a szegedi határ szántóföldjei nincsenek fordulókra különítve, és portákhoz, házakhoz osztva. Mindenki ott vetett, ahol éppen akart.

102 Ez a tudósítás még a ritka lakosságról és földközösségről tanúskodik. 98 Takáts S., Rajzok II, 283. 99 HódOkm II, 339. 100 Szabó /., Agrártörténelmi tanulmányok 200. 101 Reizner IV, 379. 102 Acsády 447. 114