Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

rád, Szentes halászait szegődteti." Ezt Jankó János újabb kutatásokkal is kiegészítette.

22 Tőle tudjuk, hogy a tiszai halászok a Balaton déli medencéjében bérelték ki a vizet. Egy bérlő, a szerb Vargucza hozta az öreghálót a Balatonra. Szigligeten a tiszai halászok bejövetele 1864-ben történt. A balatonedericsi halászok úgy tudják, hogy a szegedi halászok 1866—1868 táján jártak itt, akik az öreghálót idetelepítették. Először Meszesgyörök halászai tanulták el a kezelését tőlük. A szegedi halászokra a vörsiek is emlékeznek, akik a balatoni halak kipusztulását éppen a szegedi halászoktól meghonosított öreghálónak tulajdonítják. Tihanyban a szárnyasvarsát és az apacs nevét szentesiektől veszik át. A fonyódi öreg halászok, akik a szegedi halászokat jól ismerték, mondták el Jankó Jánosnak, hogy a tanya szó a Balaton mellékén kizárólag a szegediek után terjedt el. Itt addig a vonyó, vető, készítés járta. A szerb Vargucza bandája tanította meg először a meszesgyörökieket, hogyan kell a párás öreghálókkal, azaz gyalommal nyáron is halászni. Innen került át Edericsre, és innnen tovább. Az új hálóval új szavak is meggyökeresedtek. A nép többnyire maga mondta Jankónak, hogy ezt vagy azt a szót szegedi halászoktól vette át. Egyes tihanyi halászok szerint a szárnyasvarsát ide szegediek hozták, azelőtt nem ismerték. A tihanyi varsa alakjával egyezik a szigligeti is: kétszárnyú, egyvörcsökű, háromabroncsú. Ők az edericsiektől, ezek ismét a szegediektől tanulták el. Ugyanilyen alakban ismeretes Badacsonytomajban, Kilitin, Zamárdiban, Szárszón és Lellén. Az egyezés oka az, hogy Jankó János szerint „a népnek volt ugyan annyi ideje, hogy e szerszámot és kezelését a szegediektől megtanulja, de a halászati törvény életbelépése nem engedett elég időt arra, hogy azt az adott helyi viszonyok szerint átalakítsa, megváltoztassa." A Herman-közölte szegedi szárnyasvarsa és Jankó rajza, leírása teljesen egyezik egymással. Átvették a szegedi vörcsök szót is. Öreg balatoni halászok állítása szerint a vetőháló itt a tiszai halászok bejövetele előtt ismeretlen volt. A kilitiek pontosan megmondták, hogy az itt dobóháló néven emlegetett első vetőhálókat a tiszai halászok hozták be a múlt század hatvanas éveiben, sőt a Klosz nevű siófoki kereskedő hozatta ezt a hálófajtát Szegedről. Nem tudott általánossá válni, csak Kilitin, Siófokon, Zamárdiban és a fonyódi berekben használták. A borító ősi balatoni szerszám, azonban a tiszai halászat ideig-óráig erre is hatott. Badacsonytomajban, Kilitin és Zamárdiban előfordult olyan borítóháló, amely kétsoros — öregebb és apróbbszemű — hálóval volt borítva. Márpedig Herman szerint az, hogy a tapogató többsöros hálórendszerre van fogva, egyenesen a Szeged vidéki kávástapogató sajátja. Újabban Lukács Károly annak a véleményének adott kifejezést, hogy a tiszai hatásokat a Balaton halászatába szentesi és mindszenti halászok közvetítették.

23 így aztán szerinte aligha felelnek meg a való tényeknek Herman Ottó és Jankó János adatai, melyek a szegedi halászok szerepét hangsúlyozzák. így tehát két nagyérdemű, tudományos erkölcsében feddhetetlen tudósunk megbízhatóságát vonja kétségbe. Azt hisszük, hogy Lukácsnak fenti állítása helytelen, fogalmazása merev, mert az alább idézendő egykorú szegedi újságcikk

24 alapján is a régi balatoni halászok emlé22 Jankó /., A Balaton melléki lakosság néprajza. 313, 325, 338, 340, 365, 371. 23 Lukács K., Tiszai hatás a balatoni halászatban. Ethn. 1951. Nem lesz talán érdektelen itt megemlíteni, hogy Lukács Károly dolgozatának megjelenése után azonnal „Szegedi halászok a Balatonon" címmel kis, kiegészítő, illetőleg helyreigazító cikket juttattunk el az Ethnographia szerkesztőségének, amely azonban ismeretlen okokból nem közölte, sőt vissza sem küldötte. így aztán Lukács Károly állításai szakmai közvéleményünkben nyilván véglegesnek tetszenek. 24 Szegedi halászok a Balaton taván. SzH. 1864, 57, sz. Vö. még ehhez Nyíri A., A kihaló szentesi víziélet néprajzi és népnyelvi maradványai. Alföldi Tudományos Gyűjtemény II. Szeged, 1948. 420