Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
mit az egykori életstílusból: műhely és raktár az udvaron, a család az emeleten, a bolt pedig a földszinten. Itt még a céhesség tisztes, családias, de lassanként mégis korszerűtlenné váló világát érezzük. Részben már elmúlt barokk romantikáját, biedermeier ízeit egyik Őslakója, Tömörkény így 43 örökítette meg: „házak különös formájú kapukkal, rózsákra vert vasablakrácsokkal, vas pinceajtókkal, amik elmehetnének a régi kovácsmunka remekébe ma is. A kis magánház nehéz tölgyfa kapuján a fába bele van vésve vassal az évszám, hogy mikor csinálódott. Éppen olyan stilizált számjegyek, mint a mostani újfajta modernek: 1775. Különös udvarokkal, némelyiknek a belsó'sége olyan az oszlopos ereszettel, mint valami kisebb török városban a csarsia sora, ahol a boltosok árulnak a ház előtt. Török maradvány-e, nem-e, ki tudná. Pár évtized eló'tt volt még olyan ház is, amelynek az egyetlen, az utcára néző kusza ablaka megbarnult ócska lécekkel úgy volt bedeszkázva, mint a Balkánon az asszonyszobák ablakai. Ellenben van megint olyan megmaradt utca, amelynek a házait mintha úgy lopták volna oda készen Salzkammergutból. Mennyi keveredés ezekben az eleven, s üveg alá nem tett régiségekben. Ház, amelynek nincsen kapuja. A másik ház kapuján járnak bele, s kurta utca, amelyről nem nyílik a házakba kapu. Sok ódon holmi. Holdvilágos, csöndes éjjeleken szép bennök járni a régi világban. Beléjük képzelni az egykori öregeket a rókatorkos mentebundákban, asszonyanyámékat a csurakban, a testülállóban, és a fehér keszkenőbe takart imakönyvvel, ahogy karácsonykor a havakon átal a csizmában az éjféli misére mentek." A gazdasági élet fokozatos fejlődését mutatja, hogy a Vár és városi tanácsház közötti hatalmas területen, a mai Széchenyi téren a nagypiac foglal helyet, megelőzvén a hídpiac néven emlegetett parti piacot. Körülötte alakul aztán ki a modern Szeged gazdasági, társadalmi élete. A tanácsház mellett a mai Bérház helyén állott egészen a múlt század hatvanas éveiig az árkádos rendszerű, hatalmas négyzetalakú, földszintes lacikonyha,^ amely még a török kor levantei hagyományait, mediterrán mozgalmasságát Őrizte meg két évszázadon keresztül. Mészárszékek, serbetkocsmák, vendéglők, garkukl néven emlegetett kóser kifőzések, duttyánok, simindzsiák, azaz finom süteményeket készítő pékségek foglaltak benne helyet. Az udvaron lepény-, gesztönye- és töksütögető kufák. Természetesen léhűtők, könnyűvérű fehérnépek és lacibetyárok, eredeti jelentés szerint lézengő, naplopó legények, más nevükön piaci legyek is mindig akadtak körülötte. Itt várakoztak a kétkezi munkások, koplalás néven emlegetett fuvarosok is, hogy megfogadják őket. A tanácsháza előtt egyébként kút, 1842-ig pellengér—szegediesen pöllöngér, pölöngér — délebbre, a mai déli szovjet emlékmű táján egy Szentháromság-szobor, amelyet 1734-ben Kárász Miklós horgosi földesúr fogadalomból állított. Ezen a téren, szerdán és szombaton a piacosok, vasárnap pedig a férfiak és fiatalok gyűltek össze, hogy a heti elfoglaltság után egymással találkozzanak, munkát keressenek, vagy elszegődjenek, továbbá, hogy a lacikonyha, tanácsháza és vendégfogadók szomszédságában idegenekkel, utasokkal beszéljenek, híreket és tanácsi hirdetéseket halljanak. Innen az öregek körében máig élo szólás : mindön újság mögteröm a Szentháromság tüviben. Hasonló régi szólás: mögteröm mindön a Szentháromság laposán, mai nyelven: a flaszteron mindön mögteröm, azaz a piacon minden kapható, még rossz termés idején is. 43 Tömörkény I., A kraszniki csata 244. 49, 59, 62. Vö. még Csongor Gy., Ballá Antal XVIII. századi szegedi kéziratos térképe. III. Vár és Palánk. MFMÉ 1970, 213. 44 Beck P., A szegedi régi laci-konyháról. SzN. 1905, 131. 87
